Helyi közélet

2022.06.16. 17:15

Drágul a közétkeztetés Tatabányán, de az emelés felét állja az önkormányzat

Az alapanyagok drágulása miatt hosszú idő után először emelkedik az intézményi közétkeztetés díja a tatabányai nevelési és oktatási intézményekben – többek között erről döntöttek a képviselők a június 16-i közgyűlésen.

B. K.

A tatabányai közgyűlésen a klímastratégia is terítékre került

Forrás: 24 Óra

Fotó: Novotni Ákos

A városi oktatási intézmények közétkeztetését biztosító Kölyök Kft. és a Pidex Kft az élelmiszer- és energiaárak drasztikus emelése miatt a következő tanévtől kénytelen emelni a díjakat. A cég képviselői a 25 százalékos áremelés mellett arra kérték az önkormányzatot, hogy a további emelések elkerülése érdekében térítse vissza a tavalyi évben a cégek által fizetett bérleti díjakat az intézményekben, továbbá hogy az idei évben ingyenesen biztosítsák azok használatát.

Schmidt Csaba, a Fidesz-KDNP frakcióvezetője leszögezte a közgyűlésen: a jó minőségű étel és jó minőségű alapanyagok biztosítása mellett azt szeretnék, hogy a szülőket minél kisebb mértékben terheljék a költségek. Hozzátette, hosszú ideje nem történt emelkedés, az élelmiszerárak azonban ezt valóban indokolják, ezért a Fidesz-KDNP frakciója azt javasolja, hogy a költségek növekedésének ötven százalékát az önkormányzat vállalja át.

A közgyűlés egyhangú döntése szerint a következő tanévtől 25 százalékkal drágul a közétkeztetés, az áremelés felét azonban az önkormányzat a saját költségvetéséből finanszírozza.

A közgyűlés idén már másodszor vette napirendre Tatabánya hosszú távú klímastratégiáját, amely az ország vállalásaival összhangban összegzi a Tatabányára váró feladatokat. Magyarország 2050-ig vállalta a teljes klímasemlegesség elérését, míg Tatabánya a közgyűlés döntése értelmében 2030-ig negyven, 2050-ig pedig száz százalékkal csökkenti a város széndioxid-kibocsátását. Ennek megvalósításához nagy szerepet szánnak a megújuló energiaforrásoknak, a napenergia hasznosításának, de felmerült a közlekedés környezettudatosabb szervezése is.

Schmidt Csaba (Fidesz-KDNP) felszólalásában azt nehezményezte, hogy a stratégia által megfogalmazott célokhoz nincsenek olyan intézkedések társítva, amelyek biztosítanák, hogy a város eleget tegyen a vállalásoknak.  

Még klasszabb hely lehet a Lapatári Malom - Hosszasan tárgyalta a kertvárosi településrészen magántulajdonban lévő terület fejlesztését a közgyűlés. Az 1753-ban épült, 1958 óta műemléki értékként nyilvántartott malmot és környékét tovább fejlesztenék a tulajdonosok, elsősorban turisztikai és rekreációs funkciókkal. Ehhez azonban szükséges a településrendezési eszközök módosítása. Mivel a szomszédságában szennyvíztelep és lakóövezet is található, számos nyitott kérdést nem sikerült megtárgyalnia a képviselőknek, ezért a közgyűlés döntése értelmében ezek tisztázását követően a támogatandó kezdeményezésről a következő ülésen döntenek.

Szintén többen hiányolták a megvalósítható, konkrét eszközöket, arra felhívva a figyelmet, hogy nem a lakosság, hanem a tatabányai cégek, üzemek a legjelentősebb károsanyag kibocsátók, elsősorban ennek a csökkentését kellene megvalósítani, ehhez azonban a tanulmányokban nincsenek konkrét megvalósítási javaslatok.  A legtöbben azt kifogásolták, hogy a közgyűlés elé került stratégia általánosságokat tartalmaz, mint például a „belvárosi” gépjárműforgalom-csökkentése, miközben nem sikerült meghatározni azt sem, hogy mi számít Tatabánya belvárosának.

A kritikák mellett számos javaslat is felmerült a képviselők részéről, a csapadékvíz újrahasznosításától kezdve véderdők telepítésén keresztül gyümölcsfák ültetéséig közterületeken, illetve az oktatási intézmények területein. Szücsné Posztovics Ilona polgármester a szavazást megelőző zárszavában azt nehezményezte, hogy az egyébként jogos képviselői felvetések a közgyűlésen, nem pedig a stratégia kidolgozása során merültek fel.

A közgyűlés végül elfogadta az új klímastratégiát, a felmerült javaslatokat, észrevételeket pedig várhatóan a cselekvési és megvalósítási tervbe építik majd be.
 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában