2022.06.15. 11:00
A Pilis lábánál is megkezdődött a levendulaszüret
Az elmúlt hétvégén kezdődött el a szüret a Pilis lábánál lévő Pálos Gyógynövénykertben, ahol az érdeklődők a levendula mellett kakukkfüvet, rozmaringot és zsályát is szedhettek maguknak.

Erős Gábor is részt vett a kesztölci levendulaszüreten
Forrás: 24 Óra
Fotó: Walczer Patrik
Kara József Zoltán, a Kesztölci Gasztro- és Borkultúráért Egyesület elnöke, illetve Szivek Péter, a helyi Szivek Pince borásza, az egyesület egyik alapítója a helyszínen mesélt Erős Gábornak, a térség országgyűlési képviselőjének a kezdetekről. Elhangzott, hogy a szervezet kezdeményezésére, a Magyar Pálos Renddel való együttműködés jegyében született meg 2016-ban a gyógynövénykert. Ily módon szerették volna ugyanis felidézni a Kesztölchöz tartozó Klastrompusztán egykor élt pálosok kultúráját és növénytermesztő tevékenységüket. A szervezők azt kérték mindenkitől, hogy vigyenek magukkal metszőollót, ugyanakkor papírtáskát biztosítottak nekik a szürethez. A kertben felállítottak egy szelfipontot is, ahol sokan készítettek fényképet a frissen szedett levendulával is. Bárki megkóstolhatta az egyesület által készített gyógynövényes limonádét, míg az Erika Cukrászdában erre az alkalomra készített levendulás-málnás és zsályás-narancsos fagyit lehetett fogyasztani.