Tűzünnep

2022.06.19. 14:00

A látványos tűzünnep rengeteg érdeklődőt vonzott az almásfützitői Azaumba

Rengetegen látogattak el a hétvégén az almásfüzitői római táborba, ahol koncertek, akrobatikai program, törzsi táncok és ókori római ételek várták az érdeklődőket.

Körtvélyfáy Dina

Forrás: 24 Óra

Fotó: Körtvélyfáy Dina

Június 18-án ismét megrendezték Azaum a nagy sikerű tűzünnepet. A tábor bejárata előtt sokféle kisállat pihent az árnyékban. A gyerekek bárányt, malacokat simogathattak, de egészen apró nyuszikat is meg lehetett figyelni. Az egyik nyúl több alkalommal is meglógott a ketrecéből, de messzire egy alkalommal sem jutott, hiába szaladt, egy-egy ügyes kéz mindig visszaterelte a helyére. 
Kicsit beljebb a Rippel Akadémia akrobatikai ugrócsíkját lehetett kipróbálni, ahol rengeteg kisebb és nagyobb gyermek tolongott. A Rippel Akadémia munkatársai nagy fegyelmet vártak el a kicsiktől, hogy még véletlenül se sérüljön meg senki a nagy játékban. Mókás feladatokat kellett közösen végrehajtaniuk, bukfenceztek, békaugrásban, rákjárásban is közlekedtek a különleges eszközön. 
A barbár törzsek otthonait is megtekinthették az érdeklődők, míg a barbárok dobócsillagokkal dobtak célba, valamint bőrt munkáltak meg, bár egyesek kezében a nem túl korhű okostelefon is felbukkant időről időre.

A táborban római kori ételkóstolóval is készültek. Cseh Viktória, a menüsor összeállítója elmondta, sárgabarackos sertésragut kínáltak, amelyben van fokhagyma, vöröshagyma, póréhagyma, valamint különleges fűszerek, mint a menta, amelyet ritkán teszünk manapság húsos ételekbe. Emellett zeller, petrezselyem, kakukkfű és kömény is ízesítette az ételt. A húst mézes-boros öntetben kell megsütni, amelyet a kemencében készítették el. Amikor már majdnem készen van a hús, akkor kerül bele a sárgabarack. Köretként zelleres kölest kínáltak, de tejfölös, túrós, kapros öntettel készült árpagyöngyöt és lepényt is lehetett kóstolni. Megtudtuk azt is, ezt a menüt inkább a gazdagabb polgárok fogyasztották, a szegényebbek inkább kásákat ettek, húshoz ritkán, vagy egyáltalán nem jutottak. A légiós katonák is inkább olyan ételeket ettek, amelyeket egy bográcsban meg lehetett főzni.
Cseh Viktória arról is mesélt, a legtöbb római desszertbe bors is került. Hozzátette, a római ételek sokkal fűszeresebbek voltak, mint amelyhez a ma emberének gyomra hozzászokott, így ők egy picit kevésbé fűszerezik meg a fogásokat.

Törzsi táncokkal is készültek - Az eseményen a Prague Nights Band is színpadra lépett. Kovács Ágota Hanna és Szikszai József ismert slágerekkel és kellemes jazz dalokkal érkezett. A dallamok sok felnőttet csaltak a színpad előtti padokra, míg a gyerekek fáradhatatlanul játszottak tovább. A koncert után újabb műsorszám következett. A Zahra Tribe törzsi táncokkal nyűgözte le a közönséget, majd a Tűzorchideák tűztánca következett. A nap folyamán a székesfehérvári Szabad Színház előadását is láthatta a közönség, akik A hetvenkedő katona című történetet adták elő a római táborban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában