Szálláshelyek

2022.06.07. 08:12

A hazaiak elmaradtak, a német vendégek imádják Komárom-Esztergom megyét

A 2019-hez viszonyított visszaesés Komárom-Esztergomban volt a legerőteljesebb az összes megye közül.

Vá. T.

Forrás: 24 Óra

Fotó: Sz. I.

Komárom-Esztergom megye kereskedelmi szálláshelyein (ideértve többek közt a szállodákat, panziókat, kempingeket is) a tavalyi év egészében 263 ezer vendégéjszakát töltöttek a vendégek, 2020-hoz viszonyítva 13, a 2019-es utolsó „békeévnél” pedig mintegy 56 százalékkal kevesebbet – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb, Fókuszban a megyék című kiadványából.

Az összesítés szerint a 2019-hez viszonyított visszaesés Komárom-Esztergomban volt a legerőteljesebb az összes megye közül. A teljesítményt nem meglepő módon igencsak visszafogták az év első felében érvényben lévő járványügyi korlátozások. 

Az utolsó negyedévben a csökkenés mértéke 44 százalék volt a két évvel korábbi szinthez képest.2021-ben a teljes vendégforgalom csaknem háromnegyedét (72 százalékát) lefedő belföldivendég-éjszakák száma 57 százalékkal maradt el a 2019. évitől, a külföldivendég-éjszakáké pedig 54-gyel. 

Külföldről is jönnek - Figyelemre méltó, hogy Komárom-Esztergom megye azon két megye egyike volt, ahol a belföldi vendégek forgalma erősebben esett vissza, mint a külföldieké. Ami a szűkebb hazánkba látogató külföldiek nemzetiség szerinti megoszlását illeti, a tavalyi évben ugyanúgy a Németországból érkezők töltötték a legtöbb éjszakát a szálláshelyeken, mint 2019-ben. A külső országok sorrendjében a második és a harmadik helyre két ázsiai ország, Japán és a Koreai Köztársaság lépett, a japán vendégek egyébként több éjszakát is töltöttek el, mint két évvel korábban.

A kereskedelmi szálláshelyek összes bruttó árbevétele megyénkben 4,7 milliárd forint volt 2021-ben, folyó áron gyakorlatilag egyharmadával, 34 százalékkal kevesebb, mint 2019-ben. A vendéglátásból származó bevételek összege ennél nagyobb mértékben csökkent, a szállásdíjból, és az egyéb szolgáltatásokból származóké ugyanakkor enyhébben. 

A hónapok megoszlását tekintve aligha okoz meglepetést, hogy az utóbbi három évben egyaránt a nyári hónapok voltak a legerősebbek, igaz, például a 2019 júliusi 83 ezer vendégéjszakához nem mérhető a 2020-as 56 ezres és a tavalyi 49 ezres.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában