Fűre lépni tilos!

2022.05.22. 11:16

Vigyázzunk, hogy mire lépünk szelfizés közben – óvatosságra int a megyei rendőrség

Szabálysértést, bűncselekményt is elkövethetünk, ha letapossuk a dísz- és haszonnövényeket.

Walczer P.

Forrás: Shutterstock

Amennyiben károkozás történik, az 50 ezer forintos értékhatártól függően rongálás, szabálysértés vagy bűncselekmény valósul meg – tudtuk meg Racsné Galambos Gréta rendőr őrnagytól, a megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferensétől azzal kapcsolatban, hogy számíthatnak-e büntetésre azok, akik a földeken, szelfizés közben letapossák a növényeket. 

Áprilisban több hírportál is megírta, hogy igazi turistalátványossággá vált a váci Naszály-hegynél lévő nárciszmező. Természetesen a legtöbben csak gyönyörködtek a virágtengerben és szimplán csak fényképeket készítettek, ám a látogatók egy csoportja már kevésbé volt ennyire óvatos.

Nemcsak letaposták, hanem letépték és több esetben egyszerűen kiásták a növényeket, azt pedig nem is vették figyelembe, hogy magánterületről van szó, így a tulajdonosnak jelentős anyagi kárt okoztak. Látva a pusztítást, több természetvédelmi csoport és helyi civilek igyekeztek megvédeni a nárciszmezőt a további pusztítástól, továbbá azt remélték, hogy fellépésükkel megóvhatják például a búzamezőket, földeket a hasonló esetektől. 

Bizonyíték - A földterületek esetében felmerül a kérdés, hogy ha az adott tulajdonos az interneten talál egy olyan felvételt, amely bizonyítottan az ő szántóján készült és látható rajta a növényeket letaposó személy, akkor tehet-e feljelentést birtokháborításért. Racsné Galambos Gréta elmondta: a birtokháborítás polgári peres fogalom, így a jegyző hatáskörébe tartozik. A készített és interneten közzétett felvételek pedig nem használhatók fel a büntetőeljárásban. 

Megyénkben a gazdák évente eltérő helyeken és változó mennyiségű területeket vetnek be repcével, a tavasszal sárgába boruló táj pedig köztudottan a napraforgókkal együtt a fotósok kedvenc témája. Előbbi esetében nagyobb, utóbbi növénynél pedig kisebb a taposás okozta kár lehetősége. A megyei rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint megyénkben a váci nárciszmezőn tapasztalt károkozás, illetve bűncselekményhez hasonló eset miatt még nem érkezett hozzájuk bejelentés.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában