Gyerekek

2022.05.13. 07:40

Tavaszköszöntő bál volt a tardosi oviban

Egy év kihagyás után Tavaszköszöntő bál elnevezéssel jó hangulatú mulatságot rendeztek Tardoson, majd másnap tartalmas színházi előadást élvezhetett a publikum.

Petrik József

A tavaszköszöntő jótékonysági bálon mindenki jól érezte magát, sikeres volt a rendezvény

Forrás: beküldött

A jól sikerült tavaszköszöntő bálról Szarkáné Csapó Zsuzsanna, a Tardosi Hétszínvirág Óvoda vezetője számolt be, mert a községi rendezvények mellett az óvoda is igyekszik kivenni a részét az események szervezéséből. A kikeletnek is hála, „kivirágzott” az óvoda, egymást követték a színes programok. 

Egy év kihagyás után ismét megtartották az „ovis” bált. A szülők-nevelők bálja idén Tavaszköszöntőre lett keresztelve. Már a meghirdetés napján jöttek a pozitív visszajelzéseket, hogy végre ismét lesz mulatság a faluban. Minden napra jutott valami teendő. Zenekart szerződtettek, támogatókat, felajánlókat kerestek. A büfé számára vásároltak, tombolatömböket szereztek be...

 Az óvoda dolgozói, a dajkanénik gyönyörű dekorációt készítettek. Az asztalokon virágokkal díszített borostyán futott. A kultúrház márványoszlopait is méltóképpen díszítették fel az eseményre. A báli plakátot, belépőjegyet, támogatójegyet, Szarka Zsófi szerkesztette, aki grafikus szakon tanul. A gyűjtögetésnek köszönhetően félmillió forintnyi értékű tombolatárgyat, utalványt tudtak kisorsolni. 

A rengeteget felajánlás miatt a tombolahúzás majdnem egy órán át tartott, de senki sem reklamált, hiszen jobbnál jobb, értékesebbnél értékesebb ajándékok találtak gazdára. Ez a bál minden tekintetben túlszárnyalta az elképzeléseket. Az utolsó két hétben már olyan számú túljelentkezés volt, hogy nem lehetett több belépőjegyet eladni. A tervezett 120-as létszám helyett több mint 140-en ropták a táncot, és mulattak hajnalig... Mindez köszönhető volt a remek társaságnak, a táncoslábú pároknak, a Szalai Band zenekarnak, a szervezők lelkesedésének és támogatásának. 
A hajnalig tartó mulatozás és a takarítás után minden készen állt egy „új” programra, egy színházi előadásra. Csabán Tibort, kulturális szervezőt a színdarabról kérdeztük. 

A Déryné Programnak köszönhetően, a Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház művészeinek – Dézsi Darinka, Pregitzer Fruzsina, Gulácsi Tamás, Rák Zoltán – előadásában az Arany-Metszés című darabot láthatták az érdeklődők 

– mesélte Tibor.

Részlet az Arany-Metszés című darabból
Forrás: beküldött

Rák Zoltán, – aki a színművet rendezte és az egyik főszerepet játszotta – elmondta, hogy Nagyszalontán született, így nem kellett különösebb motiváció ahhoz, hogy Arany János életéről színpadra rendezzen egy darabot. Zoltán olyan vers- és levélrészleteket, párbeszédeket válogatott össze, amelyeket – jellemzően – csak az irodalmárok és Arany János rajongói ismernek. A közönség bepillantást nyerhetett, egyebek mellett a költő siheder éveibe, Petőfivel ápolt barátságába, valamint a családi tragédiáiba is. 

A rendezvények szervezőinek – különösen egy magas színvonalú előadás esetén – az a fájdalmuk, ami nekem is volt, hogy nem telt meg a tardosi művelődési ház. Viszont, akik ott voltak ismét egy szép élménnyel gazdagabban mehettek haza. Nagyon jó dolog, hogy a kisebb településekre is eljutnak olyan művek színdarabok, amelyekért eddig el kellett utaznia a „falusiaknak”. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában