Évforduló

2022.05.27. 18:45

Tánccal, játékkal ünnepelték meg a születésnapot a mocsai kiscsillagosok

A Mocsai Kiscsillag Óvoda fennállásának 60. évfordulója alkalmából szerveztek ünnepséget az intézményben. Az eseményen az ovisok színes műsort adtak, majd a játéké volt a főszerep.

Körtvélyfáy Dina

Forrás: 24 Óra

Fotó: K. D.

A megjelent szülőket, gyerekeket Zsolnainé Könczöl Csilla intézményvezető köszöntötte. Udvardi Marianna polgármester ezt követően elmondta, ő maga is a mocsai óvodába járt. Hozzátette, azóta az óvoda jelentős felújításokon esett át az évek során, a mostani kicsik pedig szép, korszerű intézményben tölthetik a mindennapjaikat.

– A gyermekeim is ide jártak, nagyon szép emlékek fűzik őket ide. Az óvónők feladata elsősorban az, hogy neveljék, szeressék a rájuk bízott kisgyermekeket, és felkészítsék őket arra, hogy iskolába menjenek. De azt gondolom, ezen kívül is van egy fontos szerepe az óvodában eltöltött időszaknak. Itt alakulnak ki ugyanis azok az első csoportok, közösségek, amelyek az életben továbbra is meghatározóak lesznek – fogalmazott a polgármester.

Mint mondta, az itteni óvodások később együtt mennek a mocsai iskolába, óvodástársakból iskolástársak és a felnőttkorban is barátok lesznek. Köszönetet mondott az óvónőknek, dadusoknak azért, hogy erős közösséget kovácsolnak a óvodai csoportokból.

Az óvodának nem csak nevelő, közösségépítő funkciója is van, amely nagyon fontos egy település életében. Bármikor jövök ide be, nagyon jól érzem magam, mert itt mindig szeretetet kap az ember.

 – árulta el Udvardi Marianna az intézmény titkát.

Czunyiné dr. Bertalan Judit országgyűlési képviselő az eseményen arról beszélt, a településen az elmúlt időszakban egy kis csodavilág varázsolódott, megépült a bölcsőde és az iskola is bővül.

Először a legkisebbek adtak műsort, majd az egyre nagyobbak következtek. Még a mocsai Arany János Általános Iskola tanulói is ellátogattak az intézménybe, tánccal, versekkel örvendeztetve meg a közönséget.

A fellépés után a kicsik a Virgonckodó Játszópark eszközeit próbálhatták ki, buborékot fújhattak, célba dobhattak, ügyességi játékokban próbálhatták ki magukat. A tornaszobában babakiállítás nyílt, a Nyuszi csoportban pedig az óvoda életéről készült képeket lehetett megnézni diavetítés formájában.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában