Kiállítás

2022.05.18. 15:57

Nagyívű kiállítás mutatja be, hogy lett Tatából város

A Múzeumi világnap alkalmából közös közgyűjteményi sajtótájékoztatót tartották csütörtök délelőtt 11 órakor Tatán, a Kuny Domokos Múzeumban.

Szász Dalma Kitti

A Kuny Domokos Múzeumban tartották a tájékoztatót

Forrás: 24 Óra

Fotó: Novotni Ákos

A Múzeumi világnap alkalmából közös közgyűjteményi sajtótájékoztatót tartottak május 18-án délelőtt Tatán, a Kuny Domokos Múzeumban. Az esemény kezdetekor Michl József polgármester köszöntötte a megjelenteket. Ezt követően a Magyar Géniusz program keretein belül megvalósuló új kiállításokról, a közeljövő eseményeiről, a tervezett nyári programokról, valamint az intézmények közötti együttműködésekről beszélt Pál Gabriella, a Tatabányai Múzeum igazgatója, Számadó Emese, a Komáromi Klapka György Múzeum igazgatója és Dr. Schmidtmayer Richárd, a Kuny Domokos Múzeum igazgatója.

A múzeumi világnap ünneplését a Múzeumok Nemzetközi Tanácsának 1977 májusában Moszkvában tartott XI. konferenciáján határozták el. Első alkalommal 1978. május 18-án tartották meg. Azóta már több mint száz ország csaknem 30 ezer múzeuma vesz részt az ezen a napon tartott eseményen. Az ünnep célja, hogy ezen a napon komolyabb figyelem forduljon a múlt emlékeit őrző és bemutató intézmények felé – hangzott el sajtótájékoztató első perceiben.

A helyi identitást erősítenék

Az újonnan megvalósítandó kiállítás helyszíne, a tatai vár épülete, mint a vár múltjának, történelmi szerepének megtestesítője a Kuny Domokos Múzeum helytörténeti karakterét is képviseli. Egy olyan helytörténeti kiállítás készül és nyílik majd meg 2022-ben, amely a település múltjának nagyjain, históriájának meghatározó szereplőin keresztül mutatja be a város történetét, elsősorban a várossá válás folyamatát.

Mint mondták, az újonnan készülő kiállítás fő célja, hogy a példaértékű egyéniségek, személyek bemutatásával rávilágítson azokra a különböző karrier-mintázatokra, melyeken keresztül az elmúlt évszázadokban eltérő módon ment végbe a település fejlődése. A bemutatott, példának állított személyek tevékenységei közül alapvetően a városra irányuló folyamatokat igyekszik az új tárlat megjeleníteni.

Kiemelték, hogy fontos jelentőséget tulajdonítanak a helyi identitás erősítésében, valamint a közösségi élet formálásában is egyaránt. Most pedig több évtizedet követően ismét egy átfogó, várostörténeti kiállítás valósul meg, azoknak a kiállítótermeknek a bevonásával, amelyek utoljára a 2000-es évek elején újultak meg.

Történelmi múlt

A Kuny Domokos Múzeum tájékoztatása szerint, a városfejlődés sajátos vonása, hogy a vár két oldalán, a vizektől elválasztva két önálló város létesült a középkorban: Tata, és mellette Tóváros. A török idők pusztulását követően újjáépült mindkét mezőváros. A 18. század nagy léptékű fejlődést hozott, az Esterházy-család birtoklása a földesúri város kiépülését eredményezte. Miután a mocsaras vidék lecsapolása lehetővé tette a berendezkedést, itt volt a birtokok központja, itt alakították ki az építési szervezetet, itt zajlott a tervezés és itt működtek a mesterek. 

A 19. század ezt a fénykort még megáldotta egy sajátos színezettel amiatt, hogy Esterházy Miklós Ferenc és fia, Esterházy Miklós József a településen egy Monarchia-szerte jelentős lovas központot épített ki. Ez az időszak ugyanakkor a polgári fejlődés kezdete is, amikor már a tehetős tulajdonosok, – akik nagy számban zsidó polgárok – üzemeket alapítanak. Ekkor a kereskedelmi, üzleti élet hangsúlya átkerült Tóvárosra.

A város történetének nagyszerű fejezete a Trianon utáni időszak, amikor a csonka Komárom vármegye kulturális központjává válik. A kiváló közigazgatási szakember, dr. Magyary Zoltán az ország felemelkedésére kidolgozott reformok mintaterepévé tette szülővárosát, fejlesztései sorában előkészítette a két település közigazgatási egyesítését is. 

Támogatás a kiállításra

A történeti folyamatban az anyagi áldozatoktól sem megrettenő, birtoképítő arisztokraták, tehetséges uradalmi tisztek, mérnökök, művészek, zsidó polgárok, tudósok, papok arcéle rajzolódik ki. Őket állítja előtérbe a kiállítás, rajtuk keresztül mutatják majd be a város fejlődését, s annak jellegzetességeit. A Magyar Géniusz Program keretén belül a Magyar Állam támogatásával 100 millió forint vissza nem térítendő pályázati összegből valósulhat meg az új állandó kiállítás, melynek címe: Város születik - Papok, katonák, polgárok Tata történetében. 

A sajtótájékoztató egy kiállításmegnyitóval folytatódott, ahol Dr. Schmidtmayer Richárd mondta el értékes gondolatait a tárlattal kapcsolatban, amely egy hónapig látogatható.

Szűcs József a kiállításmegnyitón
Forrás: Novotni Ákos / 24 Óra

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában