Dupla ünnep

2022.05.03. 15:51

Hatalmas buli: majálissal egybekötött falunapon mulattak a kecskédiek (Fotók)

A Burschen Kapelle zenés ébresztőjével indult és a vértessomlói Haverock zenekar koncertjével ért véget a falu nagy napja vasárnap. Kecskéden minden évben május elseje egyben falunap is, így nyugodtan elmondható, hogy kétszer akkora ünnep a majális a helyieknek.

Wágner Zsanett

Forrás: 24 Óra

Fotós: Dallos István

Forrás: 24 Óra

Fotós: Dallos István

Miként az lenni szokott, hatalmas tömeg látogatott ki idén is az általános iskolához, jobban mondva köré, hogy együtt ünnepeljen a sváb település apraja-nagyja. Az oktatási intézmény udvarán ifjú Robin Hoodok után kutattak a Bendegúz Vére Hagyományőrző-és Íjász Egyesület képviselői, a lovaspályán pedig bemutató edzést tartottak a helyi lovasok. A sportpálya felé közeledve már-már csípte a szemet a füst, ami nem is csoda: rekordszámú üstben főtt az étek. A tömegből kitűnt Ruppert Tímea alpolgármester. Elmondta, 45 csapat ragadott fakanalat és reggel óta tüsténkedik, hogy jó élmény legyen a főzés. Így tett többek között a Grósz János vezette csapat is, amely dalok helyett jelen esetben egy tányér ínycsiklandó baboskáposztával mondott köszönetet a szervezésért. 

A gyerekfocit felnőtt csapatok váltották - A majális és falunap remek lehetőség volt a kikapcsolódásra. Több százan fordultak meg a programokon, csaknem 450-en. Annak azonban, aki mégsem találta meg számításait és kedvet érzett a sport iránt, jó hírrel szolgáltak. A gyerekfoci után a házigazdák a Nyergesújfalu csapatával mérkőztek meg a futballpályán. És az esőfelhők tarkította ég is megtisztult délután. Megkegyelmeztek az égiek.

Az idén sem maradhatott el a nyugdíjasok remek főztje, valamint a horgászok is kitettek magukért. Halat most nem, többségében inkább gulyást és pörköltet készítettek a neves alkalomra. 

Remek kísérőprogramnak bizonyult a lufihajtogatás és az arcfestés, valamint gyerekfoci is várta az apróságokat. Molnár Alex harmonikás nyitotta a délután kulturális blokkját, őt a Kecskédi Német Nemzetiségi Tánccsoport követte. Felléptek az óvodások, az iskolások, végül felnőtteké lett a színpad.

Az önkormányzat biztosította a húst - Miként az lenni szokott, az önkormányzat az idén is támogatta az élményfőzésben résztvevő csapatokat. Mindenkinek biztosítottak tűzifát, húst, kenyeret, tányért és evőeszközöket. Kikötésük annyi volt csupán, hogy finom ételek készüljenek a kecskédieknek. Az ebéd mellé süteményeket is kínáltak. Kockákra vágott meggyes pite járt körbe a dalárdás csapatnál, ami járt a baboskáposzta mellé.

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában