2022.05.09. 11:53
Döntött a testület népszavazásról, változtatási tilalmat rendelt el Tata néhány részén
Május 9-én rendkívüli testületi ülésen tárgyaltak a tatai képviselők, többek között a tatai népszavazásról is.

Az első terv bemutatása után indult ellenkezés nyomán kezdeményezték a helyi népszavazást
Forrás: Beküldött
Az Avalon luxusszálloda Öreg-tó parti építési terve gyorsan ellenkezést váltott ki az itt élők többségében 2020-ban. Civil kezdeményezésre, összefogásra aláírásgyűjtés kezdődött, hogy helyi népszavazás döntsön a tervezett beruházás megvalósításáról. A pandémia után a közelmúltban újraindíthatták volna a maradék hat napra a szignók gyűjtését a kezdeményezők, de végül ügy döntöttek, hogy mivel elegendő számú aláírást gyűjtöttek össze, inkább leadta az íveket az illetékeseknek Szalay Ildikó, a kérdések benyújtója.
A Helyi Választási Bizottság április végén hitelesítette az aláírásokat, most pedig az önkormányzat kezdeményezésére a képviselő-testület hétfői, rendkívüli ülésén elfogadta a népszavazási kezdeményezés bejelentését. Michl József polgármester arról is tájékoztatta a városatyákat, hogy három kérdés kerül a népszavazási „lapra”. Emellett meghatározták a népszavazás összes költségét, amely meghaladja a 14 millió forintot. A népszavazás dátumát a HVB fogja kiírni majd.
Napirendre került még a város szabályozási tervén belül, hogy néhány területen változtatási tilalmat rendeltek el. A főépítész javaslatára például ilyen az Agostyáni út és Zsellér utca környéke, valamint a József Attila utca és a Mocsai út térsége. Az Újhegyben, a vasúton túli terület a csapadékvíz elvezetésének fejlesztésére pályázott az önkormányzat. A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében kapott források azonban nem fedezik a beruházás teljes költségét. Ezért az önkormányzat további 76 milliós önrésszel támogatja – a városatyák döntése alapján – az említett, csapadék szempontjából veszélyeztetett térségben az említett fejlesztését. Michl József polgármester az ülésen képviselői kérdésre kiemelte, hogy a lehető leghamarabbi kiírást látja helyénvalónak egyébként.
A helyi népszavazás három kérdése
Egyetért-e Ön azzal, hogy az 1841 hrsz-ú, az Esterházy műemlék lóistálló és lovas pályával szomszédos telkeken gépjármű-közlekedésre alkalmas út ne épüljön, és az ott már meglévő utat se lehessen kiszélesíteni?
Egyetért-e Ön azzal, hogy az 1841 hrsz-ú ingatlanra vonatkozóan a város településképi rendelete és helyi építési szabályzata a 2020. február 28-án hatályos állapotában maradjon?
Egyetért-e Ön azzal, hogy a város önkormányzata ne köthessen településfejlesztési szerződést a Tatai Öreg-tó Természetvédelmi Területén létesülő beruházáshoz kapcsolódóan, megőrizve ezzel a terület természeti és épített értékeit?”