Szezon előtt

2022.05.20. 11:30

Az idei szezonban sem nyit ki az oroszlányi strand: kiderült, mi az oka

Futótűzként terjedt a hír az oroszlányi Csobbanó állapotáról az egyik közösségi csoportban. Kérdés, hogy miért 3 évvel ezelőtt nyitott ki utoljára a felújított strand, és miért kell a szomszédos városba utazni, ha napozni és fürdeni szeretnének az oroszlányiak? A fenntartó és az üzemeltető is elmondta álláspontját.

Wágner Zsanett

Három éve üresen áll a medence, így strandolók helyett legutóbb erőemelők vették birtokba a fürdőt

Forrás: oroszlany.hu

Az idei szezonban sem nyit ki a városi strand. Miként tavaly és a tavalyelőtt sem. A téma aktualitását adta a nyár közelsége, és hogy a környező városokban már elkezdődött a felkészülés a strandnyitásra. A szokásos karbantartással, a víz minőségi ellen­őrzésével. 

– Az önkormányzat anyagi lehetőségei nagyon szűkösek. Egy olyan veszteségesen működő létesítmény üzemeltetésére, mint a városi strand, egyszerűen nincsen keret – nyilatkozta Szabó Mihály alpolgármester. Az alpolgármester felhívta a figyelmet arra, hogy a városnak már 2019-ben 25 millió forintjába került a háromhavi üzemeltetés nyáron, azóta – becslések alapján – háromszorosára nőttek a költségek. Portálunknak adott interjújában úgy fogalmaz, a város a kisebb veszteséggel üzemelő részt támogatja, a fedett uszodát. 

Az oroszlányi uszoda két részből áll, egy fedett fürdőből és egy standból. Mint ismert, a Csobbanó Strandfürdő 80 milliós gépészeti fejlesztésen esett át 2013-ban: pancsoló és 33 méteres úszómedence is várja a vendégeket. A fürdőzésen túl különböző szórakozási lehetőségeket is biztosítottak: strandröplabda és strandfocipálya, lábteniszpálya, valamint játszótér is található a strandfürdőben. Ez volt a fejlesztés első lépcsőfoka, a második ütem már nem valósult meg, az lett volna a „középmedencés”. Úgy tudjuk, a létesítmény fénykorában sem múlta felül az uszodába eladott jegyeket, amely a mai napig változatlan kihasználtság mellett működik.

Az üzemeltető LÜN Kft. (Létesítményeket Üzemeltető Nonprofit Kft.) tájékoztatása szerint az utolsó nyitvatartáskor, 2019-ben naponta átlagosan 60-80 látogató volt. A jegy­eladásból származó bevételek csak töredékét fedezik az üzemeltetésnek. Súlyosbítja a helyzetet az oroszlányi létesítmény versenyképessége. Egyes vélemények szerint a környék modern élményfürdői „elszipkázzák” a strandolókat. 
 

Az önkormányzat bérbe adná - Szabó Mihály alpolgármester szerint a helyi önkormányzat nyitott kérdésként kezeli a strand ügyét. – Ha akad olyan vállalkozó, aki üzemeltetné a létesítményt, megkaphatja rá jogot – nyilatkozta az alpolgármester. A tervek szerint a város tárgyalásokat kezdeményez a környező településeken működő strandokkal, hogy az oroszlányiak kedvezőbb feltételekkel vehessék igénybe a nyári fürdőszolgáltatásokat. – Véleményem szerint mind helyi, mind pedig globális szinten olyan rég nem látott nehézségekkel kell megküzdenünk, amelyek mellett bárcsak valóban ez a téma lenne mindenki legnagyobb problémája – zárta szavait Szabó Mihály. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában