A kor csak egy szám

2022.05.11. 17:48

83 évesen is ultrázik a Tatabányán élő Bozó Pál, az ország legidősebb ultrafutója

Sok évet és sérülést tagadhatna le Pali bácsi, aki a jobb lábában térdprotézissel, a balban egy boka- és egy combnyaktörés nyomaival még ma is gyűjti a 100 kilométer feletti távokat.

Arzt-Pintér Anna

Forrás: Kemma.hu

Forrás: Kemma.hu

A 2020-as év versenyzés szempontjából katasztrofális volt. A koronavírus miatt minden komoly verseny elmaradt, edzésben azonban szorgalmas évet zárhatok. Ebben az évben a versenykilométerem csak 240 km volt, ezzel szemben az edzéskilométer 1107 km: több, mint a 2019-es évben. Összes kilométerem az idén: 4499 km. Nagyon reménykedem, hogy a 2021-es évben ezt túl fogom szárnyalni.

– olvasható Bozó Pál kézzel, gyöngybetűkkel írt edzésnaplójában, amibe igazi megtiszteltetés belekukkantani. A kockás füzetet lapozgatva azt hihetnénk, valami fiatal, de legfeljebb középkorú ember rendezte benne sorokba a megtett kilométereit, ám a Tatabányán élő Pali bácsi a 83. évében jár. Ezzel pedig ő az ország legidősebb, aktív ultrafutója.

Bozó Pál majdnem minden nap edz. Jobban mondva éjszaka, ugyanis ebben a napszakban szeret futni.

Szeretem a csendet, és éjszaka kevés autó jár. Legalább 30 éve vagyok éjszakai futó, nagyon megszokta már a szervezetem. És így nem vesz el időt a nappali munkáktól a futás.  

– árulja el, bevallva, már megígérte a lányának, hogy felhagy ezzel a szokásával, de nagyon nehezen szokik át a biztonságosabb, nappali futásra. Igaz, a csúszós, jeges téli napokon, nagyon rossz időben otthonában, a futópadján nappal teljesíti az edzéseket.

Bozó Pál, az ország legidősebb aktív ultrafutója
Emlékekből nincs hiány, ahogyan vitalitásból sem (Forrás: Kemma.hu)

Pali bácsi 1980. január 1. óta ír naplót az edzéseiről. A füzetekben minden futás kapott egy sort, mikor, hol, hány kilométer mennyi idő alatt sikerült és minden hónap egy oldalt, összesítéssel. Az évek végéhez pedig értékelés is dukál.

A füzetet lapozgatva szinte minden hónapban feltűnik egy-egy ultra is, ami az 50 kilométer feletti távokat jelenti. De Pali bácsi ultrái inkább jócskán 100 felettiek. És hogy hogy sikerült a 2021-es év a 2020-ashoz képest?

Reménykedtem, hogy a 21-es év jobb lesz, mint az előző, de sajnos a vírus miatt a versenyzés szempontjából sokkal rosszabb volt. Összesen 14 nap volt a versenynap, amiben benne van a 6 napos verseny is. A versenykilométerem összesen 898 km volt, az edzéskilométer pedig 4231. Összesen 5129 km. Szerettem volna korosztályos világcsúcsot futni a 6 napos versenyen, de a lábam nem akarta.

– olvassa fel hangosan a fiatalokat meghazudtoló testi és szellemi frissességben lévő Pali bácsi, aki rögtön el is meséli annak a 6 naposnak a történetét.

– Föl kellett adnom azt a versenyt a negyedik napon, 467 kilométernél, mert azt éreztem, hogy már a csonton futok és nincs talppárnám. Pedig nekem kell a csillapítás, mert a lábaimat csavarok tartják össze. Volt egy bokatörésem, a külső bokámban három csavar van. Hét évvel ezelőtt pedig combnyaktörést szenvedtem. Azóta 12 centi hosszú, 8 milliméter átmérőjű csavarok és egy 5-ször 12 centis csavarbilincs tartja a combomat. Akkoriban is éjszaka jártam ki, de még gyorsabb voltam, 4-5 perces kilométereket futottam. Sajnos a sötétben nem láttam meg egy nagy gödröt, aminek a szélére léptem, így tört el a combcsontom. Két kilométerre voltam otthonról, nem azt mondom, hogy hazafutottam, de hazamentem a baleset után –  emlékszik vissza.

Pali bácsi lábát másnap megröntgenezték, de azt mondták, nincs eltörve. Aztán, amikor egyre csak erősödött a fájdalom és már bottal se tudott járni, újra orvoshoz fordult. Ekkor már látszott, hogy nagy a baj: combnyaktörés, amit azonnal műteni kell.

– Mondtam az orvosnak, úgy rakjon össze, hogy futni tudjak, és ő mindent meg is tett, a műtét remekül sikerült. Egy hónappal később már egy háromnapos versenyen, A hegyek királyán futottam. Bármilyen komolynak tűnt a helyzet, én egy percig sem gondoltam olyasmire, hogy vége, ennyi volt nekem a futás. Már a műtét másnapján azon dolgoztam, hogy mihamarabb visszatérhessek a korábbi aktivitásomhoz. Az én testem hozzászokott, hogy folyton mozgásban van. Ha valamiért kimarad egy futás, nem találom a helyem, semmi sem jó – vallja be Pali bácsi, hozzátéve egy friss sztorit is:

Nemrég, április 23-án volt egy hasi műtétem is, de az operáció után egy héttel már futottam. Itt van a naplómban: 14 kilométert. Persze odafigyelve, megfontoltan. Ebben a korban már nem megy bele felelőtlen dolgokba az ember.

Arra a kérdésre, melyik eredményére a legbüszkébb, Pali bácsiban bennszakad a szó:

Nem tudok egyet vagy kettőt kiválasztani. Mindegyiket teljesítettem, megküzdöttem a célbajutásokért. Az viszont biztos, hogy én vagyok az egyetlen az országban, visszamenőlegesen is, aki ebben az életkorban még ultramaratoni távokat teljesít versenyeken. Persze, én már csak kocogok.

– mondja szerényen, hozzátéve, míg régebben mentek neki a 3 perces kilométerek is, mostanra versenyen 7:00-7:30-ban fut, edzéseken pedig csak ahogy jólesik.

1980. január 1-től 2021. december 31-ig összesen 277 ezer 375 kilométert futott, amit még az autó műszerfalán látni is sok. De Pali bácsiban ennyi kilométer van, ha csak az elmúlt 41 évet nézzük. Pedig előtte is nagyon aktív életet élt, világ életében a mozgás volt a mindene. Gyerekkorában a családja Mindszenten élt, és amikor a kis örökmozgó megtanult mászni, a családi legendárium szerint édesanyja kénytelen volt az asztal lábához kötözni őt, hogy legyen mellette egy kis nyugta.

Kilenc évesen kezdett el dolgozni, külön engedéllyel. Azóta önellátó. Édesanyját 1949-ben, hosszú betegség után vesztette el, édesapja pedig rengeteget dolgozott, sokszor távol az otthonuktól, volt, hogy hetente egyszer járt csak haza.

Bozó Pál, az ország legidősebb aktív ultrafutója
Minden négyzetcentiméter kihasználva (Forrás: Kemma.hu)

Pali bácsi 12 évesen került fel Pestre. Dolgozni érkezett, kubikos munkát végzett: talicskázott, ásott, fúrt, kivette a részét minden munkából. Takarította a romokat '56 után, bútorozta ki- és be- a város alatti bunkereket. Budapest nevezetességeihez máig a kemény munka emléke köti.

Ha tehette, mindig futva járt munkába. Akár 8 kilométerre volt a munkahelye, akár 30-ra: reggel elfutott oda, délután pedig haza. Rengeteg helyen dolgozott, 16 szakmája van, amiből, mint mondja, papírral 14-et tud igazolni.

Nősülés, a család és az élet egyéb közbeszólásai miatt négyből nem tudtam vizsgát tenni. De mindig volt előttem cél a munkában és a sportban is.

– fogalmaz Pali bácsi, aki a futás előtt számos sportágban kipróbálta és megmérette magát. Sakkozott, volt válogatott egypárevezős, focizott, kerékpározott egyesületekben, a versenykerékpárja a mai napig megvan. Fiatalon távolugró volt az Építők Sportegyesületénél. Máig emlékszik az egyéni rekordjára: 5 méter 70 centit tudott ugrani. Egyszer azonban, egy ugrásnál téglára érkezett, amitől a jobb térde teljesen szétment: protézist kellett beletenni, ami akkoriban még a mostaninál is komolyabb beavatkozásnak számított. De a bal térde is műtve van, igaz, az „csak” endoszkóposan.

Minden az akarattól függ. Hosszútávfutásnál az embernek amúgy is mindene megfájdul.

– mondja, miközben az ereklyéit mutogatja. Érmeket, kupákat, serlegeket számlálhatatlanul, no meg a szobaajtó fölött a bekeretezett oklevelet: Bozó Pál, korosztályos világcsúcstartó. A címet 2012-ben, 73 évesen érdemelte ki egy 6 napos ultramaratonon, ahol  535,995 kilométert futott.

Pali bácsi egyéniben 12-szer, csapatban pedig ötször futotta le a Bécs-Budapest Szupermaratont. A Spartathlonra az anyagiak miatt nem jutott el, de több külföldi versenyen járt. A legjobb maratonját Frankfurtban futotta, 55 évesen: 2 óra 58 perc alatt. 

És hogy mivel tölti napjait egy 83 éves ultrafutó, ha éppen nem versenyez? Pali bácsi 5 éve él Tatabányán, ahová Kecskéden élő lánya miatt költözött. Azóta, amikor csak teheti, a kerékpárúton kifut hozzájuk, egész nap segít az építkezésben, ahol szinte mindent maga csinál a csatornázástól, a vízvezeték kiépítéséig, majd, ha aznapra végzett, hazafut Óvárosba. Ezeken a napokon már nem fut éjjel. Az mégiscsak túlzás lenne. 

Aki személyesen és bővebben is szeretné hallani Bozó Pál letaglózó történeteit, ne szalassza el az alkalmat május 12-én! Pali bácsi a Puskin Művelődési Házban 17.30-tól mesél kapcsolatáról az ultrafutással.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában