Csapatmunka

2022.04.22. 21:28

Történelmi Fidesz-sikerhez gratulált Esztergomban Szijjártó Péter

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter április 22-én Esztergomban járt, ahol a frissen megválasztott kormánypárti képviselővel, Erős Gáborral is találkozott.

Kemma.hu

A szimpatizánsok gyűrűjében középen Szijjártó Péter és Erős Gábor

Forrás: KKM

Fotó: Kovács Márton

A miniszter szimpatizánsokkal találkozott a Szent Adalbert Központban, hogy megköszönje nekik a munkát, amellyel segítették a Fidesz-KDNP helyi jelöltjének, Erős Gábornak a győzelmét a választókerületben. Mint fogalmazott, 

Ez igazi, hamisítatlan csapatmunka volt! 

Posztjában kitért arra is, hogy Erős Gábor sikere túlmutat ezen a választáson, ugyanis egy jelölt sem gyűjtött még itt ennyi szavazatot, mint ő most. A frissen megválasztott honatya egyébként sikeres játékvezetői pályafutás végén, után nyergelt át a közéletbe, az elmúlt években Esztergom alpolgármestereként tevékenykedett.

 A mostani voksoláson Erős 27 ezer 795 szavazattal, 49,96 százalékos eredménnyel nyert. 2018-ban a kormánypárti jelölt 26 ezer 137 ikszet kapott, ami 45,21 százalékos eredmény volt, 2014-ben hasonló aránnyal,  23 ezer 475  vokssal vitte a Fidesz-KDNP a körzetet. 

Amikor még kétfordulósok volt a választások, 2010-ben 15 ezer körüli voksszám is elég volt a Fidesz-jelölt győzelméhez. Azóta tartja is magát egyébként a kormánypárti szövetség a térségben. 2006-ban, 2002-ben 17-18 ezer, 1998-ban bő hatezer vokssal szocialista jelölt nyert, míg 1994-ben alig 12 ezres eredménnyel. 1990-ben 11 ezer vokssal szerzett mandátumot az SZDSZ-es jelölt. 

Erős Gábor a közelmúltban már át is vette megbízólevelét. Mint fogalmazott, a jövőben a térségért fog ugyanazzal a lelkesedéssel és akarattal dolgozni, ahogy eddig városáért, Esztergomért tett képviselőként és alpolgármesterként!

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában