Euroskills

2022.04.26. 17:37

Képregényeket is tervezne az Európa- és világbajnokságra készülő süttői grafikuspalánta

Jövőre Európa-bajnokságon, két év múlva pedig világbajnokságon képviselheti hazánkat Nagyfi Máté, aki megnyerte az Euroskills elnevezésű verseny magyarországi selejtezőjét.

Walczer Patrik

Forrás: 24 Óra

Fotó: W. P.

Nagyfi Mátéhoz már gyermekként is közel állt a művészet, fiatalkorában is szívesen rajzolt. Általános iskolás kora óta grafikus szeretett volna lenni, ezért középiskolai tanulmányait az alapfokú művészeti intézményként is ismert neszmélyi Launai Miklós Református Iskolában végezte. Az érettségi bizonyítvány mellett a szakmai tárgyak sikeres teljesítésével megszerezte a dekoratív festő képesítést, jelenleg pedig ugyanebbe az intézménybe jár grafikus OKJ-képzésre. A süttői fiatal a jövőben akár vállalkozást is alapítana, és szívesen készítene arculatterveket, könyvborítókat, sőt, még képregényeket is.

– A neszmélyi iskola igen sokoldalú, zenét és művészetet is oktatnak. Rajzszakkörök is vannak, melyeket kifejezetten szerettem. Folyamatosan követtem azt az irányt, amit kitűztem magam elé – mondta Nagyfi Máté, akinek tehetségét egyik tanára is felismerte, így nem véletlen, hogy ajánlotta számára az Euroskills magyarországi válogatóversenyét. A süttői fiatalnak fel is keltette az érdeklődését, mivel lehetősége nyílt arra, hogy digitálisgrafika- és dizájnkészítés terén bizonyítson, nem mellesleg jól ismeri a különböző számítógépes szoftvereket. 

– Az ország különböző pontjairól összesen negyvenen jelentkeztünk, a többi között Budapestről, Debrecenből, Sopronból és Szegedről is érkeztek versenyzők. Az első válogatókört online bonyolították le, kétszer két órát kaptunk a feladatokra. Először logót kellett tervezni, majd egy felhasználási javaslatot kellett megfogalmazni hozzá, másodikként pedig egy kész logóhoz kellett arculatot tervezni – idézte fel Nagyfi Máté, aki az első körből harmadik legjobb versenyzőként jutott be az országos döntőbe, ahol összesen öten mérték össze tudásukat. A BKSZC Kozma Lajos Faipari és Kreatív Technikumban megrendezett fináléban még komolyabb feltételeket szabtak meg a résztvevőknek. 

– Az első forduló reggel 9 órától délig tartott, először is egy logót kellett elkészíteni. Előírták, hogy három színt lehet csak használni, célcsoportot és érdeklődési kört is kitűztek. A feladatokat úgy állították össze, hogy ne lehessen teljesen megoldani őket, mivel a szervezők így próbálták felmérni, hogy mennyire vagyunk kreatívak. Ezután egy öt oldalból álló brosúrát kellett elkészíteni, majd ki kellett nyomtatni, és össze kellett ragasztani az elemeket – ismertette. 

A döntő második fordulójában másfél órájuk volt arra, hogy elkészítsék egy termék dobozát. A versenyzők a logót ugyan előre megkapták, ám az arculat megalkotása és a hajtogatás kellően időigényesnek bizonyult. 

– Ezután volt egy pszichológiai teszt, mellyel felmérték a teherbírásunkat és megfigyelték koncentrációs képességünket. Utána részletesen értékelték az eredményeinket, és majdnem négy órát vártunk, mire kiderült, hogy megnyertem a döntőt. Úgy gondolom, hogy a kreativitásom és a dizájnérzékem hozta meg a sikert – mondta. 

Nagyfi Máté elárulta azt is, hogy nem akart nagy nyomást helyezni magára, ezért nem foglalkozott a győzelem gondolatával, ugyanakkor a legjobbat szerette volna kihozni magából. A süttői fiatal idén egy 120 napos felkészítő tanfolyamon fog részt venni, és bízik benne, hogy az új ismeretek hozzásegíthetik majd a nemzetközi sikerhez. 

Vállalkozás - Nagyfi Máté lapunknak elmondta, hogy az Euroskills volt az első grafikusversenye, melyben számíthatott tanárai, szülei, és barátai támogatására is. Jó érzéssel töltötte el az is, hogy a neszmélyi intézmény egyik pedagógusa még a döntő után, az esti órákban érdeklődött az eredménye felől, és hamar híre ment a sikernek, másnap már mindenki gratulált neki az iskolában. Az Európa- és világbajnokság kapcsán kijelentette: szeretné a legjobb teljesítményt nyújtani, minimum dobogós helyezést céloz meg, de reméli, hogy övé lesz az aranyérem. A jövőjével kapcsolatban elárulta, hogy kapott már ajánlatokat, így a grafikusképesítés megszerzését követően több munkalehetőség közül is válogathat majd. Először szeretne tapasztalatokat szerezni, ha pedig alkalma nyílik rá, akkor később önálló vállalkozást alapítana. Tervei között szerepel, hogy unokatestvérével képregényeket készítenek, de annak is örülne, ha videóvágással, animációkészítéssel, könyv- és zenei albumborítók, illusztrációk tervezésével is foglalkozhatna. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában