Frissen mázolva

2022.04.20. 20:34

Idén is újrafestik a jelzéseket, maratoni szakaszt vállalt be a MTSZ

Hetedszerre hirdette meg a Magyar Természetjáró Szövetség (MTSZ) jelzésfestés pályázatát. Az elmúlt években összesen 468 kilométer hosszúságú szakasz újult meg a megyénkben.

Walczer Patrik

Forrás: 24 Óra

Fotó: W. P.

A Magyar Természetjáró Szövetségnek évtizedek óta zászlóvivő feladata a biztonságos túrázás feltételeinek megteremtése, ennek egyik legalapvetőbb kritériuma a turistajelzésekkel ellátott, jól követhető és járható, logikusan kialakított turistaút-hálózat. A létrehozás és karbantartás több mint száz éve tartó folyamat, a turistainfrastruktúra fenntartásának egyik kiemelt, rendszeres feladata a jelzések felújítása. Éppen ezért az MTSZ a természetjáró szervezetek összefogásán túl azon dolgozik, hogy a turistautakhoz kapcsolódó munkák hazánkban minél szabályozottabb, így átláthatóbb és fenntarthatóbb keretek között tudjanak működni. 

– 2015-ben éppen ezért született meg a Jelzésfestés pályázatuk, amelynek keretében vagy a kéktúra (Országos Kékkör), vagy a „klasszikus” turistautak jelzéseire lehet benyújtani felújítási igényt, amelyet a szövetség az elvégzett munkákat követő ellenőrzések után kifizet – közölte Makrai Kornél, a szervezet szakági munkatársa. 
Mivel az Országos Kékkör túramozgalmainak az MTSZ a fenntartója, ezért a felmért és nyilvántartott útvonaladatok alapján pontosan meg tudják határozni, hol lenne szükség beavatkozásra, így ők adják meg a felújítandó szakaszokat. A többi esetben a pályázó fotódokumentációval alátámasztva jelezheti, hogy hol és milyen útvonalon indokolt a felújítás, ezért ott szeretne munkát végezni. 

A hordozó fa fajtájától nagyban függ, hogy mennyi idő után kell újrafesteni a jelzéseket. Általánosságban elmondható, hogy egy megfelelően előkészített és kivitelezett teljes felújítás után öt évig jó állapotban tud maradni a turistajelzés. Fontos az is, hogy az öt éven belül felújított turistautakat nem lehet felújításra megpályázni. Előfordulhat, hogy fakidőlés, erdészeti munkák, vagy villanyoszlopcsere miatt öt éven belüli jelzéspótlás történik, de a szándékos rongálás országosan és megyénkben sem jellemző. 
Tavaly az MTSZ 2170 kilométernyi turistaút felújítására kötött szerződést, ennek a nyolcvanöt százaléka meg is valósult. A terepi ellenőrzést tizenkilenc szakember végezte el, az Országos Kékkör mentén 656, a szabványos turistajelzésekkel jelölt turistautakon pedig 1147 kilométernyi szakaszt fogadtak el és fizették ki a munkát végzőknek a költségeket. 

Megyei célok - Pápai Lászlóné, a Komárom-Esztergom Megyei Természetjáró Szövetség elnökhelyettese elmondta, hogy mintegy 500 kilométernyi turistautat gondoznak. Minden évben részt vesznek az MTSZ pályázatán, évente nagyjából mintegy 50–60 kilométeres szakasz kap friss jelzéseket, tavaly például az Országos Kéktúra megyei szakaszát festették újra. Idén folytatni szeretnék a Közép-Dunántúli Piros 296 kilométeres túraútvonal megyei szakaszának a felújítását: 2020-ban már egy 23 kilométeres szakasz elkészült, akkor Oroszlánytól Szárig jutottak el. Most onnan szeretnék tovább folytatni a munkát. A jelzésfestésben a megyéből a Vulkán TSE két csapata, a Vulkános és a Volán természetjáró csapatok vesznek részt. Tavaly Wittmer Antal személyében egy igen nagy túrázót, jelzésfestőt, szakosztályvezetőt vesztettek, az ő irányításával korábban a Vértesi Erőmű csapata segített nekik a felújításban. Idén a Gerecse területén 35,9 kilométer hosszú szakaszon, míg a Vértesben 7,8 kilométernyi szakaszon végzik majd el a munkálatokat. 

A felújítás teljes folyamatát képzett jelzésfestők, vagyis útjelző-vezetők koordinálják: ők jelölik ki, hogy az előkészítés után milyen felületre kerülhetnek a szimbólumok. A sablon alapján kétszer felfestik a fehér alapot, amire szintén a sablon mintája alapján kerül rá a megfelelő színű és formájú jelzéskép. Ahol szükséges, mert útvonalváltozás van, ott a munkát a régi jelzések leszürkézésével zárják. 

– A pályázat alapvetően kilométer díjazású, amelyben minden további költséget is beleszámoltunk. Tehát például a festéket is a pályázóknak kell megvásárolniuk a magyar szabványban meghatározott színkódok alapján. Amit az MTSZ biztosít, azok a jelzésfestő sablon készletek, mivel ezek speciális, tartós anyagból és egységes, szabványos módon készülnek – tette hozzá Makrai Kornél. Megtudtuk, hogy tavaly decemberben kiküldtek egy előzetes felmérést a jelzésfestő szakembereknek. A visszaérkezett információk alapján az MTSZ mintegy 2000 kilométer turistaút felújítására tervez idén szerződni. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában