Programkavalkád

2022.04.21. 18:20

Bródy után Csepregi Éva is elvarázsolta a tardosiakat

Érdekes programok zajlottak a napokban a Gorba-tető tövében. Az író-olvasó találkozó, karikázó, tojáskereső verseny után a Neoton Família énekesnője adott teltházas koncertet.

Petrik József

Csepregi Évát a település polgármestere, Csabán Béla köszöntötte a közösség nevében is

Forrás: beküldött

Nagy sikerű író-olvasó találkozót rendeztek nemrégiben a közösségi házban, a településen élő Dezső Nikolettával, a Női szemmel című könyv szerzőjével. A kötet 2020-ban jelent meg, de a pandémia miatt idén tavaszig kellett várni a tardosi könyvbemutatóra a helyieknek. A kötetlen beszélgetés során Nikoletta beavatta a hallgatóságot a „regény” születésének kulisszatitkaiba, valamint azt is megtudtuk, hogy készülőben a folytatás. Az interaktív, jó hangulatú beszélgetést végig élvezte a hallgatóság, a rendezvény pedig dedikálással zárult. 

Színes programokkal várták a helyieket

A Tardosi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat már két éve szerette volna megrendezni a virágvasárnapi karikázót, de az ismert okok miatt elmaradt a rendezvény. Kissné Török Erikával, a nemzetiségi önkormányzat elnöke optimistán nyilatkozott a tervezett programokról, többek között a tájházak napjáról, napközis táborról, búcsúváró délutánról, a tardosi szlovákok napjáról. Vasárnap meg is telt a közösségi ház érdeklődőkkel. A program a kézműves foglalkozással kezdődött. Az általános iskola pedagógusai – Hédi Katalin és Sárközi Hajnalka – segítették a gyerekeket kreativitásuk kibontakoztatásában. 

Aztán a Vörösmárvány Táncegyüttes gyermekcsoportjának bemutatóját láthatta a nagyérdemű. Telt ház fogadta a színházteremben az óvodások, kisis­kolások böjti karikázóját. Vastapssal jutalmazta a közönség a Nagy Imréné, Ibolya és Fekete Bianka által felkészített apróságok műsorát. A tánc után a résztvevők leballagtak az iskolához, ahol már a Derűs Alkony Nyugdíjas Klub tagjai várták a gyerekeket, szülőket. Az örök­ifjak autentikus dalai után kezdődhetett a tojásfa, tojásbokor díszítése. Az apróságok nagyon élvezték, hogy felhelyezhetik az otthonról hozott vagy saját maguk által készített húsvéti díszeket, tojásokat.

Tojást is kerestek

Két év kihagyás után ismét megrendezték a hagyományos húsvéti tojáskeresést is. Az időjárás is a kegyeibe fogadta a szabadtéri rendezvényt, így a helybeliek nyugodtan várhatták a kezdést. Miközben a gyerekek és szüleik már izgatottabbak voltak a kutakodás kezdetét jelző startig. 

Az apróságok ügyesen, gyorsan megtalálták a tojásokat
Forrás: beküldött

A rengeteg csokitojást a művelődési ház udvarán szinte percek alatt gyűjtötték össze az apróságok. Zsigmond János élő nyuszikat is hozott az eseményre. Voltak gyerekek, akik először simogathattak tapsifüleseket, amit nagyon élveztek. Az édességeket a Vörösmárvány Alapítványnak, a Borbély és a Tobik családnak, a rendezést pedig, az évtizedes múltra visszatekintő programot a kezdetektől szervező Dallos-Zsigmond Krisztinának köszönte meg Csabán Béla, a település polgármestere. 

A gyerekek körében óriási sikert arattak a nyuszik
Forrás: beküldött

Koncerttel zárták az ünnepet

Az ünnepi programok csúcspontját Csepregi Éva koncertje jelentette. Az előadóművész, énekes fellépéséről Csabán Tibor szervezőt kérdeztük. 

– A Nemzeti Művelődési Intézet – a Magyar Falu Program keretében – pályázatot írt ki rendezvények szervezésére – mondta a szakember. – A községi önkormányzat sikerrel vette ezt az „akadályt”. Húsvéti események megrendezésére, valamint eszközök beszerzésére nyertünk támogatást. A polgármester évekkel ezelőtt ígéretet tett a hivatalban dolgozó hölgyeknek, hogy Éva Tardoson is fellép előbb vagy utóbb. A faluprogramnak köszönhetően elérhető közelségbe került a fogadalom teljesítése. 

– Figyelembe kellett venni Éva közismerten nagy népszerűségét, és a művelődési ház befogadóképességét is – jegyezte meg Csabán Tibor. – Éppen ezért a díjtalan előadásra regisztrálni kellett. A belépők órák alatt elfogytak.

A tojáskeresés befejezése után nem sokkal megérkezett Csepregi Éva is. Beéneklés, hangbeállás következett, amelyben Csabán Béla polgármester technikusként közreműködött. Fél órával a kezdés előtt már sokan várakoztak az ajtóban, hogy elfoglalják a helyüket. A polgármester a felkonferálásában kiemelte, hogy ő nem emlékszik ilyen telt házas rendezvényre, és örömmel köszöntötte a színpadon Csepregi Évát. Hatalmas taps fogadta a művésznőt. A közönség jelentős része minden dalt együtt énekelt Évával, de a legnagyobb slágerek refrénjeihez mintegy 200 tagú kórus nyújtott „segítséget” a popsztárnak.  Csabán Béla, a falu polgármestere technikusként működött közre

A Neoton Família énekese titokban érkezett, vastapssal távozott - A koncert szervezője, Csabán Tibor januárban vette fel a kapcsolatot Csepregi Éva menedzserével és néhány e-mail-váltás, és telefonbeszélgetés után meg is egyeztek az előadás minden részletében. Csak páran tudtak a megállapodás létrejöttéről, mint utóbb kiderült, nekik is sikerült titokban tartaniuk a nagy eseményt. Aztán április elején, a helyi, minden postaládába eljuttatott Hírharangban olvashatták a településen élők, hogy ki lesz a vendége a húsvétvasárnapi ajándékműsornak. A fellépő művészeknek sem mindegy, sőt, nagyon fontos, hogy milyen a nagyérdemű fogadtatása, ezt Bródy János és Földes László, Hobo után ismét megtapasztalhatták a település lakói közül azok a szerencsések, akiknek még jutott hely a zsúfolt nézőtéren. Hiszen az eredetileg nyolcvanpercesre tervezett fellépés majd’ két óráig tartott. Éva párperces pihenő után pedig máris a közönség rendelkezésére állt. Majdnem egy órán át kedvesen elbeszélgetett a rajongókkal, eközben dedikált, és szívesen beállt a fotózáshoz is, közvetlenségével lenyűgözve mindenkit. Csabán Tibor elmondta, hogy a község közösségi oldalán, de személyesen is sokan megköszönték, hogy az önkormányzati nyuszi Csepregi Évát hozta el a Gorba-tető tövébe. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában