Bányászhagyományok

2022.03.21. 07:00

Újra Glevitzky István lett az dorogi bányászegyesület elnöke

Nemrégiben tisztújító közgyűlést tartott a művelődési házban az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület (OMBKE) Dorogi Helyi Szervezete.

W. P.

Az ülésen újra Glevitzky Istvánt választották meg elnöknek – olvasható a beszámoló a település hivatalos oldalán. A szervezet tavaly, megalakulásának századik évfordulója alkalmából kopjafát avatott az Otthon téren, a Dorogi Szénmedence Bányászatának Emlékműve mellett, emellett kiállítás is nyílt a Dorogi Galériában. 

A mostani tájékoztatójukból kiderül, hogy az elmúlt hetekben a taglétszám hetvenhárom főről nyolcvanötre nőtt. Minden egyesület életében marginális kérdésnek számít az utánpótlás: a dorogi helyi szervezet tagjainak átlagéletkora ugyan 68 év, persze a nyugdíjaskorúak mellett a fiatalabb korosztálynak is vannak képviselői. Sőt, Laub Dominik személyében egy 19 éves, elhivatott hagyományőrző is csatlakozott hozzájuk, aki lelkesen kutatja az egykori Dorogi Homokvasúthoz köthető tárgyi emlékeket. 

A közgyűlésen kihirdették, hogy a titkári feladatokat mostantól Raduka Ferenc látja el, a vezetőségnek pedig Hartyán Csaba, dr. Korompay Péter, Mocsnik Imre, Mráz László és Pados József lesz a tagja. Solymár Judit 41 évig volt vezetőségi tag, de már nem vállalta tovább a pozícióval járó sokrétű feladatokat, dr. Korompay Péter pedig 15 évnyi munka után búcsúzott a titkári poszttól. 

Az országos közgyűlés négy küldöttje Mocsnik Imre, Mráz László, illetve hivatalból Glevitzky István és Raduka Ferenc lesz. A bányász szakosztály küldöttjei Hartyán Csaba, dr. Korompay Péter, Mocsnik Imre, Mráz László, Pados József, Fülöp Zita, hivatalból pedig Glevitzky István, Raduka Ferenc és Bánhidi József lesznek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában