Ukrán válság

2022.03.03. 15:28

Tatáról is ment az első megpakolt máltais furgon a menekültek megsegítésére (Fotók)

Harmincnál is több, adományokkal teli dobozzal pakolták meg Tatán a máltaisok a furgonjukat. Az első szállítmány szerdán délután kelt útra.

K. M.

Forrás: Kemma.hu

Fotó: Krupánszki Máté

A tatai önkormányzat és a Máltai Szeretetszolgálat által közösen meghirdetett gyűjtésre folyamatosan érkeznek az adományok az Ukrajnából menekülők megsegítésére. Szerdán kora délután el is indult az első megpakolt furgon a csomagokkal. A bepakolásnál mi is jelen voltunk, ahol pillanatok alatt telt meg színültig a az autó.

Bondor Lajostól, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Közép-Dunántúli Régiójának vezetőjétől megtudtuk, hogy a most útjára indított furgonból az adományokat Budapestre viszik a központi gyűjtőhelyre, majd onnan szállítják tovább a határra. A kocsiba harmincnál is több tele doboz került, amelyek többnyire ruhákat és konzerveket tartalmaztak.

– Ruhára nincs szükségünk, abból rengeteg van. Higiéniás termékekre és olyan ételekre, italokra igen, amelyek útközben is könnyen fogyaszthatóak. Tépőzáras májkrém, dobozos italok, gyerekeknek bébiétel. A legnagyobb szükség meleg takarókra, polifomokra és hálózsákokra van – tudtuk meg a vezetőtől.

Bondor Lajos hangsúlyozta, hogy az összefogás hatalmas. Nem csak magánemberek, hanem önkormányzatok is adományoznak. Kiemelte Esztergomot, ahol a város ötmillió forintot utalt át a Máltai Szeretetszolgálatnak a a kárpátaljai magyarok megsegítésére.

A régió vezetője hozzátette, hogy a tatai gyűjtés folyamatos, addig tart, ameddig a kialakult háborús helyzet véget nem ér. Az adományokat továbbra is várják Tatán, a Vasút utca 64-es szám alatt. Az érkező csomagokat folyamatosan szállítják tovább, hogy minél hamarabb célba érhessenek a menekültek számára.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában