Farsang

2022.03.02. 18:33

Fotók: busók vezették a sort a kecskédi felvonuláson

Több mint 180, színes maskarákba öltözött fiatal gyűlt össze a hétvégén a kecskédi tó partján, hogy részt vegyen az általános iskola télűző mulatságán.

W. Zs.

Forrás: 24 Óra

Fotó: Zantleitner Ingrid

Az első és a hetedik osztályos tanulók egyéni jelmezeket öltöttek, a többi osztállyal ellentétben, akik egy általuk választott témát jelenítettek meg. A másodikos gyermekek betűket jelenítettek meg, korosabb társaik, a harmadikosok pedig biliárdgolyóknak öltöztek. Mátyás király-projektet dolgoztak fel a negyedikes nebulók, akik reneszánsz kori öltözetbe bújtak; az egy évvel idősebbek pedig emojikat, vagyis hangulatjeleket ábrázoltak. 

Dollárjel jutott a hatodikos rablóbandának, a menetet pedig a végzősök vezették, akik a télűző mulatság egyik legfontosabb kellékét, a kiszebábot vitték. A tótól a lovaspályáig felvonulhattak a szülők is. A kecskédiek is kísérték a menetet – ugyan csak figyelemmel. A végállomáson, a lovaspályán ünnepélyesen elégették a szalmabábut. A tűz előkészítésében a helyi önkéntes tűzoltók segítettek, akik gondoskodtak róla, hogy minden biztonságos keretek között történjen. Az iskolások mondókákkal és énekkel próbálták elűzni a telet, majd az intézmény udvarán zárult a program. 

Címkék#farsang

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában