Rövidfilm mély gondolatokkal

2022.03.15. 10:01

A leginspiratívabb alkotásnak minősítették a tatabányai páros Tükörképét

Miskolcon a Legszebb képi világért járó díjat, Budapesten a Legjobb papír animációs filmnek járó díjat nyerte el a tavaly. A Tükörképet nemrégiben újabb elismeréssel díjazták.

Raffael Veronika

Forrás: beküldött

Ahogyan arról már korábban beszámoltunk, az ifjú alkotók a roma holokauszt­nak emléket állító rövidfilmnek a Tükörkép címet adták, amely megjelenése óta sorra hozza a sikereket. Nemrégiben február végén egy Pápán rendezett fesztiválon ismerték el a fiatalok munkáját. 

– A négy napig tartó II. Pápai Nemzetközi Történelmi Filmfesztiválon jártunk legutóbb a rövidfilmmel, ez már a harmadik hazai szereplése. A fesztiválra idén összesen 186 alkotást neveztek be, és tizenhat ország filmes alkotói jelentek meg, ám a járványügyi korlátozások miatt nagy részük nem vett részt a rendezvényen. A Petőfi Mozi adott helyet a rendezvénynek, ami az idők során megmaradt klasszikus mozinak, a filmünket is egy hagyományos vetítőn láttuk viszont. Három animációs filmet válogattak be a hivatalos versenyprogramba, a miénken kívül volt egy iráni és egy francia szerzemény. A kategóriánkban egyedüli hazai indulóként képviseltük a hazánkat – mesélte Vasas Petra, a film társproducere. 

A fesztiválra összesen 186 alkotást neveztek be, tizenhat ország filmesei jelentek meg

A fiatal lány korábban elmesélte: a film alapötletét az augusztus 2-ai emléknap adta. Hozzátette: sokan talán nem is tudják a sokkoló tényt, hogy 1944. augusztus 2-án hajnalra végezték ki az auschwitz-birkenaui koncentrációs tábor utolsó 3000 roma származású rabját. 

– A filmben egy láthatatlan emberi alakot követhetünk végig a hóesésben, aki elhagyja a tábor területét. Egy gyufaszállal és egy gyufásdobozzal a kezében keresni kezdi önmagát, a múltját, a kultúráját és az identitását – mindezt a mészárlás közepette. Erről szól a film, de nem szeretnék többet elárulni róla, hiszen igyekeztünk egy olyan alkotást készíteni, ami mindenki számára tágabban értelmezhető – számolt be lapunknak Petra. 

Volt, aki csak a Tükörkép miatt ült be aznap a vetítésre

Az alkotást a Budapesti Metropolitan Egyetem hallgatója, Králl Kevin rendezte, aki jelenleg mozgógépkultúra és médiaismeret alapszakon filmkészítőnek tanul. Gyerekkora óta a filmek szerelmese, részt vett már élőszereplős filmek munkálataiban is, a Tükörkép a harmadik saját rendezésű animációs filmje. 

Az elismerést Németh Jenő, társadalmi zsűritag adta át (Forrás: beküldött)

A filmfesztivál vasárnapi díjátadóján 11 elismerést osztottak ki, melyek közül az ifjú társalkotók a leginspiratívabb filmnek járó díjat nyerték el saját készítésű animációs filmjükkel. A zsűrit Pozsgai Zsolt rendező, fesztivál­igazgató, Győri Márk operatőr, Kovács Claudia operatőr, Zámbori Soma színész, Árpa Attila színész, a zsűri elnöke, valamint Németh Jenő, társadalmi zsűritag alkotta. Petra elmondta: alkotói szándékuk célba ért. 

– Számunkra különleges ez a film, úgy érezzük, betalált a mondanivalója, megmozgatta az emberek fantáziáját. A legutóbbi fesztiválon volt, aki elmondta nekünk: csak a mi filmünk miatt ült be aznap a vetítésre. Ez nagyon jóleső érzés. Motivál minket arra, hogy tovább dolgozzunk, és külföldi színtereken mutassuk be a szerzeményt – árulta el. 


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában