Program

2022.02.27. 17:45

Mesevilágba csöppentek a karneválozók Tatabányán

Sárkányok, királykisasszonyok, méhecskék lepték el a József Attila Megyei és Városi Könyvtár alsó szintjét, ahol színes programokkal tarkított Mesekarnevált szerveztek nemrégiben. Az eseményen a kultúraközvetítő és közönsége találkozott: az olvasást ünnepelték.

Raffael Veronika

A kézműves foglalkozás sem maradhatott el

Forrás: 24 Óra

Fotó: Raffael Veronika

Suller Ildikó, gyermekkönyvtári csoportvezető, a Mesekarnevál szervezője elmondta, a rendezvény az olvasás ünnepe. 

– A gyerekekhez a kedvenc íróikat hoztuk el, a felnőtteknek pedig az olvasásra nevelés fontosságát hangsúlyozták előadóink, hogy lássák és érezzék: fontos, hogy a gyerekek életének része legyen az irodalom. Pásztohy Panka a Pitypang-történetek szerzője érkezett el hozzánk, aki a gyerekek nagy kedvence. Rengeteg kutyákról szóló története van, az írói tevékenység mellett illusztrátorként is tevékenykedik, így meséit saját rajzaival színesíti. Ilyen szerző Dániel András is, aki a Kufli-történetekben szintén saját maga alkotott ábrázolásokkal dolgozik. Itt volt nálunk M. Kácsor Zoltán is, aki a gyerekek kedvenceit, a Zabaszaurusz-köteteket és a Garázsbagázs-sorozatot hozta el a kicsiknek. Családi programunk is volt, eljött hozzánk a Pongrácz család, akik az esti mesét évek óta úgy oldják meg, hogy az édesapa talál ki történeteket. A gyerekek rajzolnak, az apuka pedig az ábrához illő történetet meséli esténként. Tavaly decemberben is vendégeskedtek nálunk, akkor nagyon tetszett a kis közönségnek az előadás, amit tartottak. Az osztatlan siker természetesen ezúttal sem maradt el. Példájukkal a szülők számára is tudtunk mutatni egy jó gyakorlatot arra, hogy milyen egyszerű a gyerekek fantáziáját megmozgatni – részletezte a csaknem 200 látogatót vonzó eseményről a szervező.

A Cifra Palota is elhangzott a RáHangoló szervezőitől (Forrás: Raffael Veronika / 24 Óra)

A program házigazdái felnőtteknek szóló előadásokkal is készültek, a világot összetartó történetekről beszélgettek a mesefejtővel és íróval, Pápes Évával, dr. Pompor Zoltán, pedagógiai szakértő pedig ötleteket, tippeket osztott meg a szülőkkel, amiket a mindennapokban tudnak majd hasznosítani. 

A kézműves foglalkozás sem maradhatott el, a gyerekeknek kialakítottak egy szöszmötölőt, volt szörpölő is, ahol egy-egy foglalkozás között hidratálhatott kicsi és nagy, és nem utolsósorban funkcionált egy apukamegőrző is a kávézóban, ahol az édesapákat várták egy kis nyugodt olvasgatásra. A RáHangoló sorozat szervezői egy zenés meseátirattal, a Cifra palotával érkeztek. A történet a zene, az éneklés fontosságát hangsúlyozta. 

A kicsik a hangszereket is kipróbálhatták (Forrás: Raffael Veronika / 24 Óra)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában