Szörnyű bosszú

2022.02.01. 17:30

„Hiába ordítottam: ember van a házban” - traktorral rontottak Máriáékra (helyszíni fotók)

A bosszúállás érdekes módját választotta egy oroszlányi férfi: markolóval esett neki egy szomszédos háznak, amiért az ott keletkezett avartűz átterjedt a birtokára.

Wágner Zsanett

Ennyi maradt Máriáék házából

Forrás: 24 Óra

Fotó: Novotni Ákos

– Nézzék meg, mit tettek a házunkkal – száll ki az autóból az összetört asszony, Vidák Mária. Nyomában fia és párja, akikkel a közeli Nyíres dűlőből jöttek otthonukhoz, megmutatni portálunk munkatársainak a szombaton szerzett kárt a háztetőben. Meg kellett tenniük ezt a lépést, a költözést, ugyanis a hétvégén történtek után nem maradhattak tovább Bokodi dűlői házukban. Életveszélyes lett volna egy perccel is tovább tartózkodni az épületben ...

Füst borította be a tájat

– Szombaton összegyűjtöttem az avart egy halomba, és meggyújtottam – meséli Mária, aki akkor még csak nem is sejtette, mekkora kalamajkát okoz majd tettével. Mint mondja, szélcsend volt, amolyan kellemes téli délután. Aztán a meggyújtott terület szépen terjeszkedni kezdett és pillanatok alatt hatalmas füst borította be a tájat. – Egy percre sem hagytam felügyelet nélkül a területet, valahogy mégis olyan gyorsan történt minden – mondja portálunk kérdésére Mária, aki riasztotta a szirénásokat. Az önkormányzati tűzoltók percek alatt a helyszínre érkeztek és megfékezték a tűz további terjedését.

De, és itt jön csavar a történetbe, a környező kertek is kaptak a tűzből. – Hosszúkás, keskeny telkek ezek, így lehetett, hogy a szomszédos területekre is átterjedt a tűz – hív minket arrébb Mária, akinek történetére többen is felfigyeltek. Többek között  Babai János, a roma nemzetiségi önkormányzat elnöke is, akinek közbenjárására jutottunk el a sértettek portájára. A vezető szinte sajátjának érzi a család gondját és lehetőségeihez mérten mindent megtesz  az ügy jobbrafordulásáért.

Hiába ordított Mária

Visszatérve, szemünk a koromfekete talajra téved. Egyedül egy narancssárga pléd utal arra, házilag is elkezdték az oltást. Látjuk azokat a facsemetéket is, amelyek apróbb sérülést szenvedtek a tűz miatt, és amelyek a kettővel arrébb élő szomszéd tulajdonai. Annyira feltüzelték az események a szomszédot, hogy előbb a feleség nyomdafestéket nem tűrő szavait kellett lenyelnie Máriáéknak, majd a páros férfi tagja állt bosszút az avartüzelésért. Egy nagy markolót hívott segítségül, amivel leparkolt a ház mellé és elkezdte bontani a tetőt.

 – Hiába ordítottam, hogy ember van a házban, nem érdekelte őt. Csak néztem és sírtam. Azt hittem, hogy nem látom többé őket – idézi fel a szombati történéseket Mária, akinek 27 éves fia a házban aludt, de párja is az épületben tartózkodott. Szerencsére a tettes  nem végzett teljes munkát, egyik pillanatról a másikra elszállt a bosszúvágya.

Vissza szeretnének költözni

– A lábánál fogva húztam ki a házból a fiút – veszi át a szót Mária párja. Közben a törmelékek között lépkedünk, mert ha a teljes tetőt nem is, de az előtetőt sikerült lebontani. Nem merik kimondani, hogy tragédia is lehetett volna a történet vége. Csak könnyes szemük árulja el, mielőbb szeretnének visszaköltözni a megörökölt házba.

Az oroszlányi rendőrök még aznap előállították a 43 éves N. J.-t, akit a nyomozók rongálás bűntett elkövetésének gyanúja miatt hallgattak ki gyanúsítottként. A férfi beismerő vallomást tett. Úgy tudjuk, hogy a sértett ígéretet kapott a ház felújítására. Babai János, a roma nemzetiségi önkormányzat elnöke értetlenül áll az esettel szemben. Szerinte sosem történt hasonló eset, sőt a két család között korábban sem merült fel viszály. Az oroszlányi önkormányzat azonnal a család segítségére sietett: díjmentesen biztosítottak számukra egy konténert és a törmelékek elszállításról is gondoskodnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában