2022.02.08. 10:52
Gyérítik a környezetre káros kormoránt a Dunán
A kezelésében lévő 2000 hektáros Duna-szakaszon megkezdte a kormoránok gyérítését a Komárom-Esztergom Megyei Horgászegyesületek Szövetsége.
Forrás: KEMHESZ
A társaság 100 madár kilövésére kapott engedélyt. A jelenlegi fagyos idő segíti a madarak gyérítését, mert a kisebb vízfolyások, tavak befagytak, így a kormoránok a Dunára szorultak.
– A ’60-as években védelem alá helyezett, valójában tengeri madár mára túlszaporodott. Magyarországon 2500-3000 példány fészkel, de télen 30-40 ezer példány jelenik meg a magyar vizeken, s rendkívül nagy kárt okoznak a halak elfogyasztásával, megsebesítésével – mondta el Schmidt Kovács Bence, a szövetség szakmai igazgatója.
A kormorán vagy kárókatona egy régebbi korszákból fennmaradt madárfaj. Tollát nem tudja vízhatlanná tenni, testének melegével fűti magát, ehhez viszont folyamatosan ennie kell. Válogatás nélkül megesznek mindent, csoportosan vadásznak. Szétverik, megsebesítik a vermelő, lenyugodott állományokat, egy elfogyasztott halra 3 pusztulás jut.
Tönkreteszik a galériaerdőket is, mert savas ürülékük lemarja a fákat.
Télen csaknem 2000 kormorán zsákmányolja folyamatosan a halat a Dunából A boncolások tapasztalatai szerint egy madár az életben maradáshoz fél-egy kilogramm halat is megeszik, a megyében telelő madarak a folyóból 1500 kilogramm halat zsákmányolnak minden itt töltött napon. Zoltai Dániel, a KEMHESZ elnöke elmondta, a kormányzati támogatással és a szövetség saját erejéből elvégzett telepítéseknek köszönhetően, valamint a hálós halászat mellőzésével soha nem látott halbőség van az élővizekben. A horgászoknak, illetve a velük együttműködő vadászoknak nem célja kiirtani a kormoránt, viszont károkozásuk miatt szükséges az állomány nagyságának szabályozása.