2022.02.04. 08:45
A királyok után 4 szerencsés diák költözhet az esztergomi várba
Meghosszabbították a Visegrad Fund támogatásában megvalósuló Várak és Régiók című projekt keretében, középiskolás tanulók számára meghirdetett pályázat leadási határidejét. Eszerint az anyagok beküldése február 28-ra módosult. A Magyar Nemzeti Múzeumtól a részt vevő esztergomi iskoláknak küldött levél alapján így lényegesen több idejük lesz az intézmények diákjainak a megmérettetésre.

Forrás: 24 Óra
Fotó: Pöltl Zoltán
A Várak és Régiók című pályázat közös munkacsoportjának elnöke, Rezi Kató Gábor, a Magyar Nemzeti Múzeum és MNM Esztergomi Vármúzeuma, valamint társelnöke, Szilvássy István, a Magyar Település- és Területfejlesztők Szövetsége megbízásából feladott körlevél egy multimédia-pályázatról szól.
Fontos célt szolgál a pályázat
A pályázatot középiskolásoknak írták ki, mégpedig azzal a céllal, hogy „a Visegrádi Együttműködés indulása 30. évfordulóján Várak és Régiók címmel elősegítsék a Duna és a Visztula menti népek, régiók, országok közös történelmi sorsának és egymást segítő kapcsolatának megismertetését.” Emellett a kiírók ugyancsak fontosnak tartották, hogy pályázatukkal hatással legyenek a felnövekvő nemzedékek a régiók és országok együttműködésében való részvételben.
A pályázatban két témával lehet foglalkozni: „Európa védelmezői” vagy „Vár és régiója” témában. Esztergom és a megye, illetve régió természetesen mindkét témára kiváló „alapanyag”, így az itteni pályázó diákságnak igazán nem lehet oka a panaszra. A kiírás meg is adja, hogy melyekről lehet pályázatot benyújtani.
Fókuszban a várak
A pályázónak választania kell egy közép-kelet-európai vár és a hozzá tartozó jelenlegi vagy történelmi régió, vármegye, vajdaság, megye, tájegység közül. Ezek pedig az esztergomi vár, a visegrádi királyi palota (kiegészítve a fellegvárral, a Salamon-toronnyal), a komárnói erőd, továbbá a lengyelországi Sandomierz királyi várkastély és a szerbiai Golubac erőd. A beadandó anyagot magyarul és angolul kell beküldeni. Egy speciális kritériumnak is meg kell felelni, jelesül annak, hogy a pályamű választott témáját összefüggésbe kell hozni a Visegrádi Négyek Együttműködés Szerbiával kiegészített országaival. Az összefüggés vonatkozhat az egész pályaműre vagy csak egy részére, lehet csak egy országról benne szó, de lehet több is.
Beköltözés az esztergomi várba
Nem egyszerű tehát a feladat, de vélhetően nem is egy diákra hárul majd a megoldás, hanem többen dolgozhatnak rajta. A február 28. éjfélig beküldött pályázatok között legjobbnak ítélt anyag szerzője egy családi hétvégét nyerhet, melyet stílszerűen az esztergomi várban tölthet el, szállással és ebéddel, ami azért egyedi, mert tudvalévő, hogy az esztergomi vármúzeum nem szálláshely célokat szolgál, igaz, ott több száz éven át laktak királyok és más vezető személyiségek. A négy fő részére szóló fődíjban benne van egy tárlatvezetés is, melynek során a nyertes és családja megismerhetik a Várhegy ékének teljes históriáját.
Hogyan és mivel lehet pályázni? A Várak és Régiók nappali tagozatos középiskolásoknak szóló nemzetközi multimédiapályázat kiírását, illetve a jelentkezési űrlapot a www.varmegom.hu/palyazat-kozepiskolas-diakok-szamara címen lehet megtalálni és onnan letölteni. Ugyanitt olvashatók a pályázati feltételek, részletek. A projekt saját honlapja a castlesregions.eu címen található. A szabályok között szerepel, hogy egy tanuló legfeljebb három pályamunkát adhat be. A pályázatokat maximum 5 perces videóként vagy maximum 16 diás PPT-s prezentációként lehet benyújtani.