Közgyűlés

2022.01.20. 10:21

Tolvajos vádaskodás után növekvő polgármesteri illetmény Tatabányán

A tatabányai közgyűlés 2022-es első közgyűlését tartja január 20-án.

Kemma.hu

Forrás: 24 Óra

Fotó: N. Á.

Január 20-án újra összeült a tatabányai közgyűlés. A közgyűlési pontok között a mélygarázs jövőbeni szabályozása, a közelmúltban első fokon pert nyert, kirúgott városházi dolgozók ügye is terítékre kerül majd. 

A közgyűlést Facebook-oldalunkon élőben közvetítjük.

1. rész:

2. rész, a 10 óra magasságában meghirdetett szünet után:

3. rész:

A polgármester és az alpolgármester illetménye

Az előterjesztések szerint a törvényi szabályozás szerint - a megyei jogú város polgármesterének illetménye alapján - a főállású alpolgármester illetményét 910 ezer és 1 millió 170 ezer forint közötti összegben kell megállapítani. Lusztig Péter (DK) alpolgármester 2019 novemberében megállapított illetménye nem éri el az új törvényi szabályozás szerinti minimumot, ezért részére a jogszabályi kereteknek megfelelő illetményt meg kell állapítani.  A polgármester illetménye 1 millió 300 ezer (és 195 ezer forint költségtérítés).

Boda Bánk László (Mi Hazánk) előre kijelentette, hogy nem fogja megszavazni az előterjesztést. Felhozza, hogy Szücsné Posztovics Ilona többször igyekezett megnyírbálni a bizottsági tagok illetményét például, és szerinte a spórolást "magunkon" kell kezdeni. 

Szücsné Posztovics Ilona kiemelte: egy nagyon fontos dolog van: nem lop. Utalt arra, hogy Boda Bánk László mennyi pénzt kap, illetve a munkavégzés minőségét is emlegette.

Fekete Miklós (korábbi szocialista alpolgármester, jelenleg független képviselő), úgy vélekedett, hogy ő meg fogja szavazni a polgármesteri illetményt, mert nem tartja elrugaszkodottnak az összeget. Felidézi ugyanakkor, hogy vannak olyan példák is, amelyek nem élnek a törvényi lehetőséggel.

Visszautasította ugyanakkor határozottan, hogy ki lop és ki nem lop.

Legyen szíves megjegyezni, ki lop és ki nem lop

- utalt arra, hogy a polgármester szavai szerint ezek szerint van, aki lop a testületben, és akkor vizsgálják ki, ő szívesen segít ebben.

Schmidt Csaba (Fidesz-KDNP) jelezte: támogatják az előterjesztést, hiszen törvény szabályozza az illetményt. Hozzátette: ő is kikéri magának és frakciójának a nevében is az utalgatásokat, és állnak bármilyen vizsgálat elé. 

- Ha a polgármester asszony azt gondolja, hogy a közgyűlésben valaki lop, akkor tegyen feljelentést - ragadta vissza a szót Boda Bánk László. Hozzátette: az ő szavazatára költségcsökkentés ügyében bármikor számíthat a polgármester. Kiemelte: senkit nem vádolna meg lopással, a minimális tisztelet, választói akarat tiszteletben tartás amiatt is. 

Az alpolgármestert érintő határozati javaslat szerint Szücsné Posztovics Ilona illetménye 1 millió 300 ezer forint lett, 15 igennel és 2 nemmel. Lusztig Péter 1 millió 40 ezer forintos illetményét és 156 ezer forintos költségtérítése 5 igent, 3 nemet, 9 tartózkodást kapott. Erre Szücsné Posztovics Ilona jelezte, hogy akkor a törvény szerint fognak eljárni. Hogy az mit jelent, arról dr. Verhóczki Zita jegyző számolt be. Eszerint a DK-s alpolgármester a polgármesteri juttatás 70 százalékát fogja megkapni. 

Új bizottsági tag

Hajdu Ferencet (független) javasolják a TSC Labdarúgó Kft. felügyelő bizottságába. Az előterjesztést 16 igennel támogatta a közgyűlés. Hajdú Covid-fertőzés miatt nem vesz részt a közgyűlésen. 

Panoráma Lakópark

A hatályos Településrendezési eszközök módosítását propagálva a Panoráma Lakópark Lakóközössége a városvezetéshez fordult októberben és novemberben, utóbbi esetben a Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottsághoz, melyben kérté, hogy vizsgálja meg kérelmüket. 

A Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság úgy döntött, hogy a Településrendezési eszközök módosítása elindítható, és az is elhangzott az ülésükön, hogy ezt az önkormányzat 2022. évi költségvetésének terhére tegyék meg. 

A Panoráma Lakópark lakóinak részéről azt szeretnék, hogy a telkenként elhelyezhető rendeltetési egységek számát állítsák vissza a 2018. áprilisi módosítás előtti időszaknak megfelelően, és hogy a közlekedési területeken tapasztalható zsúfoltság csökkentési lehetőségeit vizsgálják meg. Lényegében így sűrűbb beépíthetőséget nem szeretnének.

A lakóparki közösség elképzeléseknek megfelelően a korábbi szabályozás visszaállítása 1000 négyzetméternél kisebb telkeken legfeljebb két rendeltetési egység, 1000 négyzetméternél nagyobbon pedig legfeljebb négy rendeltetési egység elhelyezését jelenti. Ez mintegy 30 telket érint, ahogy azt Schmidt Csaba (Fidesz-KDNP) is kiemelte. Pataki Zoltánné, frakciótársa hozzátette: 250 család kérését nem lehet nem figyelembe venni. 

Az esetlegesen felmerülő kártérítés kapcsán ő arról beszélt, hogy az érintettek a kezdeményezők mellé állnak, erről számoltak

Robbanóanyag-keverés a Tarjáni úton

Az Austin Powder Hungary Kt. jelenleg is tárol a telephelyén robbanóanyagot, de keverni is szeretnék itt azt, amely miatt a településrendezési tervet módosítani kellene. Ez a tevékenység ugyanis csak környezetre jelentős hatást gyakorló ipari terület övezetében végezhető. 

Boda Bánk László (Mi Hazánk) feldúltan mondta, hogy nem először fordul elő, hogy a tárgyaló fél (jelen esetben a polgármester) nem válaszol a képviselők kérdéseire. Ő most azt szerette volna tudni, hogy egy robbanóanyag-keverő berendezés üzemeltetésének "engedélyezését" és az ehhez kapcsolódó településrendezési terv módosítását (vagyis a robbanóanyag-keverés lehetőségének megteremtését) milyen közérdek indokolja.

Úgy látszik, a politikai játszadozások már odáig mennek, hogy az információkat sem adjuk át egymásnak - dúlt-fúlt a Mi Hazánk politikusa.

Schmidt Csaba (Fidesz-KDNP) is szeretné tudni, hogy mit jelent az Austin Powder Hungary kérelme és az említett tevékenység a tatabányaiaknak, környezetvédelmi, egészségügyi okokból például, és hogy ha vannak a városnak szakemberei, akkor pláne azt várnák a képviselők is, hogy adjon választ, iránymutatást a polgármester.

Renczes Dávid (Momentum) ritka pillanatot osztott meg: egyetért Boda Bánkkal. Mint fogalmazott, érti, hogy minimális a kockázat, de az is kockázat, és nem látja a másik oldalon, hogy ez miért érné meg. Ő semmilyen robbanóanyaggal vagy akkumulátorgyárral kapcsolatos előterjesztést nem fog támogatni.

Vejtey Miklós (Fidesz-KDNP) felveti, hogy ha a polgármester tárgyal a céggel, és az előterjesztéshez szokott lenni javaslat (akár csak annyi, hogy megszavazza, nem szavazza, tartózkodik; lnyegében bármit lehet mondani). A szakemberek, döntéselőkészítők segíthetik a döntést így. 

15 perc tárgyalási szünet után folytatják a témát. A közgyűlés nem támogatta a településrendezési eszközök módosítását. 

Nyári tábor és igazmondás

A balatonakali, hetvenes években épült önkormányzati üdülő (nyári tábor) felújításához már 2018-ban készíttetett tervet a közgyűlés. Most újra terítékre került a felújítása, mintegy 260 millió forintos költséggel. A felújítás szükségessége miatt felmerült, hogy Pálkövén az ifjúsági táborban két hét alatt 400 gyermek nyaralhatna ugyanolyan áron, ugyanolyan mértékű szülői hozzájárulással, mint 2019-ben Akaliban.

Boda Bánk László szerint Szücsné Posztovics Ilona nehéz helyzetbe hozza őt, mert nem hajlandó válaszolni neki a polgármester. 260 millió forint elköltését szeretné a közgyűléssel ugyanis, de nem mondja meg, van-e rá forrás. 

- Akkor most van vagy nincs erre forrás? Attól függ, hogy megszavazzuk-e? - kérdezte feldúltan a Mi Hazánk politikusa.

Schmidt Csaba (Fidesz-KDNP) azt kérdezi a polgármestertől, hogy mikor, hány gyermekkel működött utoljára az akali tábor, és hogy jól érti-e, hogy az a gyerek, aki táborozni akar, annak (illetve a családjának) 31 ezer forintot kell-e majd fizetnie, plusz helyi turisztikai adót. Az utóbbit nem kell fizetni, kapta a választ.

Bereznai Csaba (Fidesz-KDNP) szerint ma már nem először fordul elő, hogy ellentétet találnak az előterjesztések és a szóbeli tájékoztatások között. Ő most azt szeretné tudni, hogy akkor milyen házak, mennyibe kerül ez az egész, hány szolgáltatót kerestek meg. 

Schmidt Csaba ismét kérdez: hány tábort keresett meg a kabinet, milyen árajánlatokat kaptak? mennyibe került 2019-ben a táboroztatás. Ezt kérik is írásban. Szücsné Posztovics Ilona nem tud jelenleg ezekre a kérdésekre válaszolni.

Bereznai Csaba szerint döntsék el most, hogy most mondanak igazat, vagy a bizottsági ülésen mondtak. Ott azt mondták a polgármester "kollégái", hogy egyet kerestek meg, mert ott volt ismeretség.

- Akkor a polgármester asszony hazudik vagy a munkatársai? - kérdezte Bereznai.

Az irodavezető erre már megszólalt: tényleg egyet kerestek meg, mert ez volt a legkedvezőbb ajánlat. 

Schmidt Csaba jelezte: módosító indítványt fognak beadni az előterjesztéshez. Mint mondta, tavaly nem is keresték még a korábbi táboroztatót.

Hol azt mondják, hogy sok, hol azt, hogy egy ajánlatot kértek. Aztán kiderül, hogy egyet. Az egyik ajánlat nincs is aláírva. Miért csak oda biztosít buszt az önkormányzat? Kétszázzal kevesebb gyerek táborozhat az idén, mert 2019-ben 600 gyerek mehetett. Milyen érdek van amögött, hogy ehhez a vállalkozáshoz küldjük a gyerekeket, hogy 12 millió forintot biztosítsunk neki?

- kérdezte Schmidt Csaba, hozzátéve:

ha erősen fogalmaznék, azt is mondhatnám, hogy hazudnak, de ezt nem mondom. Biztos valamilyen elvárásnak meg akarnak felelni, de nem tudnak.

Lusztig Péter (DK) alpolgármester luxuslakóparkozott, majd azt mondta, hogy a városnak nagyon fontos, hogy a városnak megmaradjon a balatoni tábora. Hozzátette: nem gondolja, hogy így kell támadni a polgármester asszonyt. Mint mondta, mindenki oda viszi a gyerekét, ahova akarja. Az ő gyerekei is viszik mindenféle táborokba az unokáit, és kifizetik azok térítési díjait. Az Erzsébet-táborok kapcsán a jurtatáboros megoldást kritizálta még.

Magyarné Kocsis Andrea (Fidesz-KDNP) szerette volna tudni, miért maradtak ki a kertvárosi iskolák, miközben pont ott nagyon nagy a népszerűsége a városi táboroztatásnak. Bereznai Csaba (Fidesz-KDNP) arra volt kíváncsi, hogy "mi ez a beteges ragaszkodás a megszorítás szóhoz a Demokratikus Koalíciónál". Ő maga 17 tábort talált fejenkénti 30 ezer forint alatt a neten nem egész egy perc alatt. Akkor a polgármester kollégái miért nem, kérdezte. 

Alpolgármester úr, magának nem a gyerekek érdeke, hanem a pálkövei tábor üzemeltetőjének az érdeke számít! Hála Istennek, hogy az ön párttársai a zánkai tábort, mint vagyont, nem nyúlták le a rendszerváltáskor. A mostani kormány milliárdokat ölt bele, hogy a gyerekeink tudjanak ott táborozni, olcsóbban, sokkal olcsóbban, mint Pálkövén. 

- vágott vissza Lusztignak.

Fekete Miklósnak olyan gondjai vannak, hogy milyen konstrukciókkal is kellene támogatni a határozati javaslatot, mert körbeutalásokkal, de konkrétumok nélkül merül fel a pálkövei tábor az előterjesztésben. Nem derül ki, mi van benne a pálkövei 31 ezer forintos ajánlatban. Vagy hogy nem is 400 gyereket vinnének le, hanem 380-at. 

12:41-kor egyórás ebédszünetet rendeltek el.

Végül a közgyűlés úgy döntött, hogy létszámkorlát nélkül, tízmilliós keretösszegben támogatja a helyi iskolások balatoni táborozását. Ez az összeg a buszköltségekere, pedagógusok megbízási díjára és egyéb költségek biztosítására fordítandó. 

Azt, hogy a balatonakali tábor a jövőben is így működjön, valamint hogy fejleszteni kell azt, szintén támogatták, de a majd' 270 milliós első fejlesztési ütem elindítását nem szavazták meg. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában