Ismeretlen helyen

2022.01.23. 15:36

„Nem kell 24 órát várni” – a megyében most is több mint 60 eltűnt személyt keresnek

Számos tévhit él az emberekben arról, mi a teendő, ha egy hozzátartozójuknak nyoma vész. De még is mi vezethet egy eltűnéshez? És mit tehetünk, hogy hatékony legyen a keresés?

Kemma.hu

Forrás: Shutterstock

Az eltűnt, ismeretlen helyen lévő személyek száma országos viszonylatban és Komárom-Esztergom megyében is folyamatosan változik, hiszen egyesek, jellemzően nevelőotthonban élő fiatalok, csak néhány napra lépnek le vagy kóborolnak el. Persze vannak, akik évek múltán se kerülnek elő, ám többségük eltűnésének hátterében nem valami szörnyű bűntény áll, sokkal inkább arról van szó, hogy az illető úgy dönt, a régit kurtán lezárva új életet kezd egy új helyen, például külföldön.

A közösségi médiában és sajtóban időnként felbukkannak megmagyarázhatatlannak tűnő esetek is. 2021 november 29-én Hódmezővásárhelyről tűnt el az ötgyermekes Rácz Erika. Az esetről mi is beszámoltunk. A nő három nap múlva, épségben került elő, eltűnése pedig valamiféle segélykiáltás lehetett akkori élethelyzetéből.

A nevelőotthonban élő fiatalok jellemzően csak néhány napra lépnek le (Forrás: Shutterstock)

A Komárom-Esztergom megyei 29 éves Török Zoltán 2021. szeptemberében tűnt el, az Oroszlányi Rendőrkapitányság is kereste. A fiatal férfi utoljára szeptember elején adott magáról életjelet, édesanyja, Mezősi Andrea kétségbeesésében pedig még halottlátó segítségét is igénybe vette, aki azt állította, fia már nem él, megölték, holttestét pedig a Dunában kell keresni. Az édesanya telefonja aztán négy hónappal az eltűnése után, néhány nappal ezelőtt csörrent meg. 

Anya, nyugodjál meg, semmi bajom.

Ezt mondta a telefonba Zoltán, aki nem is tudott arról, hogy a fél ország őt keresi. A férfi szeptember óta Csepelen élt és dolgozott.

Ahogyan arról mi is beszámoltunk nemrégiben, egy eltűnt érdi férfi valóban a Dunából került elő: holttestét január 14-én találták meg a főváros XXII. kerületében, a Duna parton, az iszapba süllyedve. A férfi édesapja január 5-én jelentette be a fia eltűnését. A nyomozást pedig január 11-én indították meg. Többek között telefonadatok és térfigyelő kamerák felvételei alapján feltérképezték az eltűnt személy mozgását és kapcsolatrendszerét, így az is kiderült, kivel találkozott utoljára. Az illetőt poligráfos vizsgálatnak is alávetették, későbbi kihallgatása során pedig beismerő vallomást tett. A gyilkossággal gyanúsított, 33 éves férfi az áldozat állítólagos szexuális közeledésével indokolta, hogy december 27-én, hirtelen felindulásból, egy bőrövvel megfojtotta őt, majd testét a Dunába dobta.

Az eltűnési szándéknak vannak megelőző jelei.

A szakemberek szerint, ha valaki úgy tűnik el, úgy, hogy semmit nem visz magával, ott hirtelen felindulás, öngyilkossági szándék, esetleg valóban bűncselekmény állhat a háttérben. Ha az eltűnt személy összeszedte a holmiját, akkor előre kitervelte, hogy elmegy. Ilyenkor nagy valószínűséggel később magától jelentkezik, életjelet ad magáról.

Az idős, esetleg beteg emberek eltűnéséről érdemes külön szót ejteni. Rájuk jellemző, hogy azért mennek el, mert haszontalannak érzik magukat, nem akarnak a családjuk terhére lenni, esetleg mentális betegségük miatt tévednek, vesznek el, olykor életük korábbi színtereit próbálják felkeresni. Az idő ilyenkor fontos tényező, hiszen egy idős, legyengült ember egy éjszaka alatt is kihűlhet a szabad ég alatt.

A keresést szükség esetén terepkutatás egészíti ki (Forrás: Shutterstock)

Egy 73 éves kesztölci férfi december 28-án tűnt el otthonából, és bár nagy erőkkel keresték őt a környező erdőkben, hegyen, temetőben a kesztölci és a piliscsabai tűzoltók is, a keresés nem hozott eredményt. Az idős férfira január 8-án holtan találtak rá.

A rendőrök jelenleg is keresik Baranyai Józsefet, akinek január 4-én veszett nyoma Tatabányán. Ahogyan arról beszámoltunk, a férfi dózsakerti otthonából indult el, a nyomkövető kutyák pedig egészen a vasútállomásig követték a feltételezett útvonalát, ott azonban nyomot vesztettek. A keresés azóta más településen folytatódott, egyelőre eredménytelenül.

A 87 éves Hegedűs János a tatabányai Cseri úti idősek otthonából tűnt el január 10-én a délutáni órákban. A férfit azóta is keresik.

Ha eltűnik egy hozzátartozónk, nem kell napokat, de még 24 órát sem várnunk a bejelentéssel.

A rendőrség ilyen esetben nem nyomozást indít, hanem körözést, amelynek során rögzítik az eltűnt adatait, és a police.hu online felületén országosan és a schengeni térségben keresni kezdik az eltűntet. A rendőrség először a kórházakban, hivatalos intézményekben és az ismerősöknél érdeklődik, de ellenőrzik azt is, hogy az eltűnt személy nem azonos-e egy már megtalált, ismeretlen sze­mély­azonosságú holttesttel. A keresést szükség esetén terepkutatás egészíti ki, amelybe erre szakosodott egyesületek, civilek is aktívan bekapcsolódnak.

Mit tehetünk azonnal?

1. Beszéljünk a családtagokkal, az eltűnt személy barátaival, hátha tudják, hol lehet vagy van ötletük, hova mehetett!

2. Ha otthon hagyta a telefonját, nézzük meg, kiket hívott utoljára!

3. Ellenőrizzük a lakást, mit vitt magával! A személyes iratai, jogosítványa, útlevele, pénz, gyógyszerei, ruhák vele vannak-e. Írjunk listát, hogy a rendőrségen fel tudjuk sorolni!

4. Beszéljünk távolabbi, sőt, korábbi ismerőseivel is, akik kapcsolatban állhatnak vele. Az idősek gyakran életük régi helyszíneit, szereplőit keresik fel.

5. Ha hozzáférünk, ellenőrizzük a bankszámla-adatokat! Így megtudhatjuk, hiányzik-e róla pénz, sőt, azt is, mikor és hol történt a pénzfelvétel.

6.  Mielőbb jelentsük be a rendőrségen, mit eltűnt személyt!

7. Érdeklődjünk a közeli busz- és vasúti pályaudvarokon!

8. Használjuk a közösségi médiát! Ne törődjünk vele, mit szólnak mások, írjuk ki a Facebookra, csatoljunk fotót is! A poszt legyen nyilvános, megosztható!

9. Gondoljunk az offline módszerekre is: készítsünk fényképes szórólapot, és helyezzük el a település frekventált részein!

10. Folyamatosan tartsuk a kapcsolatot a rendőrséggel!

 

Hogyan segíthetjük a rendőrség munkáját?

Ahhoz, hogy a rendőrségen a lehető leghatékonyabbak lehessünk, nem árt felkészülni, az alábbi információkból. Ezeket fogják tőlünk megkérdezni.

1. Legyen nálunk a lehető legfrissebb, jó minőségű fénykép az eltűnt személyről!

2. Teljes neve, esetleg a használatos becenevei

3. Születési helye és ideje

4. Teljes személyleírás (hajszín, szemszín, magasság, testalkat...) és különleges ismertetőjelek (tetoválás, anyajegy, testékszerek, hegek, sebhelyek...)

5. A ruházat, szemüveg és ékszerek leírása, amit eltűnésekor viselt

6. Vannak-e orvosi kezelést igénylő betegségei, szenvedélybetegségei

7.Helyszín és időpont, ahol a keresett személyt utoljára látták

8. Lista a rokonairól, barátairól, kollégáiról

9. A személy által gyakran látogatott helyek (kedvenc szórakozóhelyek, kocsmák, parkok, sportlétesítmények...)

10. Bankszámla és hitelkártya adatok, információk

11. Ha van autója, akkor annak az adatai

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában