Lélegeztetőgépeket kapott az észak-komáromi kórház

Folyamatos fejlesztése mellett egyre többen támogatják a a felvidéki város kórházát. Nemrégiben újabb lélegeztetőgépek érkeztek, amelyek nem csak a Covid-betegeknek nyújtanak segítséget a gyógyulásban.

K. L.

Forrás: komarno.sk

A sziakomarom.sk a város Facebook-oldalára hivatkozva közölte, hogy a Harsányi-alapítvány támogatásának része volt egy EKG-berendezés is. 

– Mikor pár hónapja az invazív lélegeztetőgépeket hoztam a kórházba, mely a magyar kormány ajándéka volt, akkor merült fel, hogy szükség volna nem invazív lélegeztetőgépekre is. Ezeket nem csak a koronavírusos betegeknél tudja kihasználni a kórház, de más betegségeknél is, amelyek során légzészavarok jelentkeznek. Ekkor szólítottam meg a Harsányi-alapítványt, amely örömmel támogatta az észak-komáromi kórházat, már nem első esetben – mondta Keszegh Béla polgármester. 

A támogatásnak köszönhetően két lélegeztetőgépet és egy EKG-gépet kapott a kórház, 20 ezer eurót, azaz több mint hétmillió forintot megközelítő összegben. Az egyes gépeket a kórház igényei alapján választották.

A modern gépek mellett kiemelt szerepe van az egészségügyi személyzetnek. Kulcsfontosságú lépés, hogy az AGEL elhatározta a korábbi nővérszálló felújítását is. 

– Köszönet a megyei képviselőknek, hogy ezt támogatták, továbbá a járás polgármestereinek, hogy a kórház mögé álltak ebben a kérdésben, így az AGEL-hoz kerülhetett az épület – tette hozzá Miroslav Jaška, a kórház igazgatója. Köszönetét fejezte ki a kórház egészségügyi dolgozóinak is, akik kitartóan végzik a munkájukat ezekben a nehéz időkben. 

Harmadik hely Az intézmény az INEKO 2021-es legjobb kórháznak járó felmérésében az általános kórházak kategóriájában a harmadik helyen végzett. Az ország nyugati részének történelmileg első kórházaként felküzdötte magát a dobogóra. Az elmúlt három évben rohamosan fejlődött. A 2019-es 14. helyről a 2020-as 7. helyre, 2021-re pedig a bronzérem felé tolódik. Jelentős pontokat ért el a működési tapasztalat, a diagnózis nehézségei, a menedzsment és az átláthatóság terén. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában