Tárlaton a talentum

2022.01.22. 20:54

Képzeletbeli világba vezeti a szemlélőt a 12. osztályos tatai grafikustehetség

Kezdetek címmel nyílt meg a Talentum Szakgimnázium 12. osztályos tanulója, Szikora Georgina kiállítása Tatán, a Peron Tehetségközpontban.

Raffael Veronika

Forrás: beküldött

A grafikustehetség első, a korai kezdetek óta keletkezett műveit a Tatai Városi Diákönkormányzat támogatásával mutathatja meg a közönségnek. Az önálló kiállítás megnyitóján a művész tanára, Szigetvári Krisztina, valamint Cserteg István ifjúsági referens méltatta a tehetség kibontakozását és alkotásait. Tóth Kincső, az Eötvös Gimnázium tanulója zenével köszöntötte a kiállítás résztvevőit. A tárlat február 25-ig megtekinthető. 

Szikora Georgina 2018 óta a tatai Talentum Szakgimnázium grafikus szakos tanulója. Több alkalommal vett részt a tatai önkormányzat által szervezett Nemzetközi Tehetséggondozó Művészeti Táborában és Tata felvidéki testvérvárosának, Szőgyén által szervezett művészeti táborban is tevékenykedett, ez idő alatt több művészt is megismert. Elmondása szerint már óvodás kora óta megszállottan rajzol. 

Karakterek, érzelmek, indulatok, érzések, sokféle technika

– Az általános iskolai tanulmányaimat a tatai Kőkúti Általános Iskola Fazekas utcai Tagintézményében végeztem. Itt szerettem meg a kerámiaművészetét Gútay János bácsi szárnyai alatt. 2016-ban a Győri Tánc és Képzőművészeti Általános Iskola és Szakgimnázium rajzversenyén III. helyezést értem el. A festészet rejtelmeibe Sulyok Terézzel nyertem bepillantást. A grafikai alapismereteket Diós Ildikó tanárnőtől szereztem, aki hétvégéit nem sajnálva készített fel a talentumos szakgimnáziumi felvételire, hét közben pedig Varga Benedek tanár úr délutáni szakkörén is tevékenykedtem – mesélte a fiatal. 

A megnyitón Cserteg István ifjúsági referens elmondta: a helyi szakembereknek nagy szerencséje van, mert Tata rendkívüli tehetségekkel van megáldva szinte minden területen. 

Sokan eljöttek a fiatal művész első kiállítására (Forrás: beküldött)

– Szikora Georgina több alkalommal dolgozott komfortzónáján kívüli munkákban. Legutóbb egy ifjúsági turisztikai könyvön dolgoztunk, amelyben több tatai diák is szerepet vállalt. Grafikáira itt figyeltem fel. Majd munkáiba is betekinthettem, amely csodálatos világokat tárt fel a grafika és az animáció területén. Én ezekből megéreztem Szikora Georgina jövőjét, amely ismerve az alkotó energiáit, valljuk be: fantasztikus lehetőségeket hordoz. Találtunk egy gyémántot, amely csiszolás előtt áll – tette hozzá. 

A fiatal tanára, Szigetvári Krisztina elmondta: a kiállításon látható alkotások kapcsán látszik, hogy Ginának bőven van mit mesélnie, mondania. 

– Fiatal kora ellenére már komplett világot teremtett, és ahogy elkészült egy szín felépítésével, kitárta kapuit, menjünk, nézzünk bent szét, fogjuk meg a kezét és sétáljunk vele végig a városka utcáin, a házak, kertek és növények varázsoljanak el minket, az itt élő emberek hangját halljuk meg mi is, és kezdjünk velük együtt élni. Mi tehát a téma? A képzelet és a valóság találkozása, a puszta látvány valósághű visszaadása, illetve az emberi lélek érzékeny illusztrálása. Karakterek, érzelmek, indulatok, érzések. És persze sokféle technika. De a képek láttán elhisszük neki, hogy más világok is születhetnek általa, csak rá kell bíznunk magunkat. A mesélési kedv kifogyhatatlannak tűnik – összegezte. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában