Emberölés

2022.01.24. 12:29

Halálos késelés Tokodon: főzés közben szúrta szíven férjét a nő

A házaspár ittasan összeveszett, a nő így akart véget vetni a vitának. Ügyében befejezte a nyomozást a rendőrség.

Kemma.hu

Forrás: police.hu

Mint megírtuk, tokodi otthonukban szólalkozott össze férjével az 56 éves M. F.-né 2020. április 19-én délután. A vita tettlegességig fajult, az asszony a konyhában magához vett egy 8,5 centiméteres pengehosszúságú késsel szívtájékon szúrta a szintén ittas állapotban lévő férjét, aki a helyszínen életét vesztette.

Az esetről a nő egyik hozzátartozója értesítette a rendőrséget. A kiérkező rendőrök elfogták az asszonyt, akit előállítását követően a nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki. 

A nő beismerte tettét. Elmondta, hogy aznap közösen italozott a férjével, és korábbi sérelmeken vitatkoztak össze. A veszekedés közben ő vacsorát készített, így a keze ügyében volt egy kés, ezzel szúrta meg a férfit.

A Tatabányai Járásbíróság nyomozási bírája az ügyészség indítványára 2020. április 22-én elrendelte a nő letartóztatását. amelyet utoljára 2021 augusztusában hosszabbítottak meg, de csak októberig.

Összevesztek, az asszony már szúrt is

Forrás: police.hu

 Dr. Borbély Veronika, a megyei főügyészség helyettes szóvivője a Kemma.hu-nak elmondta, hogy az elkövető 2021. október 21-e óta bűnügyi felügyelet alatt áll. 

A nővel szemben egyébként már 2006-ban is folyt büntetőeljárás súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt, akkor az egyik fiát szúrta több alkalommal kis-közepes erővel mellkason.

Az asszony ellen –letartóztatása mellett – emberölés bűntett elkövetésének gyanúja miatt folytatott eljárást a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság. A rendőrség az ügyben a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat vádemelési javaslattal küldte meg a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészségnek, adta hírül a police.hu

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában