Szembesítés

2022.01.27. 11:42

Facebookos politikai hirdetések miatt vitáztak a képviselők a tatabányai polgármesterrel

Állandósult a vita a tatabányai nyilvánosságról. A tavaly még a helyi televíziót is elnémító polgármester szerint a közgyűlés nem engedi a tájékoztatást, a képviselők többsége viszont nehezményezi, hogy választási propagandavideókat forgattak a városházán.

Kemma.hu

Forrás: Kemma.hu

Mint korábban megírtuk, decemberben a közgyűlés elfogadta a 2022-es költségvetés megalkotásáig a város működését biztosító átmeneti büdzsét, amely szerint ebben az időszakban kommunikációra nem költhet a város. Szücsné Posztovics llona tájékoztatása szerint a kormányhivatal állásfoglalása szerint a rendelkezés nem felelt meg a hatályos jogszabályoknak, a közgyűlésnek ezért módosítani kellett azt a januári közgyűlésen. Az elmúlt időszakhoz hasonlóan januárban sem volt mentes a heves, indulatos, helyenként már-már személyeskedésbe torkolló vitáktól a fórum, ami – szintén immár megszokott módon – késő éjszakáig tartott. 

Végül parázs vita során döntött a közgyűlés a költségvetés elfogadásáig lakossági tájékoztatásra fordítható keretösszegről: míg a decemberben elfogadott határozat nem fordított forrást e célra, addig a mostani döntés havi egymillió forintba korlátozta a kiadásokat. Mindeközben a polgármester oldaláról indított hirdetések borzolták a kedélyeket, amelyekben Márki-Zay és Karácsony Gergely a tatabányai kommunikáció mellett az országgyűlési választásokról beszél a város polgármesterével közöse. 

Az indokolatlan költéseket akarják megakadályozni

A januári közgyűlésen Kocsisné Magyar Andrea (Fidesz-KDNP), a pénzügyi bizottság elnöke szerint ahogy eddig, úgy a jövőben sem szeretnék gátolni a lakossági tájékoztatást, a városi honlapon és a hivatalos közösségi oldalon jelenleg is megjelenik minden tájékoztatás. Hozzátette: a bizottság javaslata csak az átmeneti költségvetési időszakra szól, a 2022-es végleges költségvetés elfogadásakor pedig akkora összeg kerülhet e célra, amelyet a közgyűlés jónak lát. A bizottság szándéka a korlátozással nem az volt, hogy korlátozza a lakossági tájékoztatást, hanem az, hogy az átmeneti gazdálkodás ideje alatt megakadályozza az indokolatlan mértékű költekezést.

Erre Boda Bánk László (Mi Hazánk) Szücsné Posztovics Ilonától előbb azt kérdezte, történhetett-e olyan, hogy közpénzből politikai jellegű hirdetések készültek Tatabányán, amelyeket ráadásul a Facebook-felületén ismeretlen forrásból meg is hirdettek. Tatabánya polgármestere szerint ilyen nem történt. 

Hivatali munkatárs hirdetett politikai tartalmat a polgármester oldalán?

Boda Bánk László erre reagálva bemutatta azt a Szücsné Posztovics Ilona oldaláról indult és finanszírozott hirdetést, amelyben Márki-Zay Péterrel és Karácsony Gergellyel közösen országos politikai témák is szerepelnek. Boda Bánk szerint ezek olyan fizetett hirdetések, amelyek nem a helyi ügyekről szólnak, hanem az országos politikai eseményekkel foglalkoznak, miközben – a képviselő szerint - a hirdetéseket, a tartalmakat a tatabányai polgármesteri hivatal munkatársai készítették munkaidejükben. 

Nem gondolja azt, hogy Önnek bocsánatot kellene kérnie azért, hogy ilyesmik történnek a hivatalban? 

− tette fel a kérdést a képviselő, hozzátéve, hogy a közgyűlés éppen ezért szerette volna korlátozni az átmeneti gazdálkodás során a kommunikációra fordítható kiadásokat. 

A hirdetés és a hirdető adatai a Facebookon

A hivatkozott hirdetés egyébként már inaktív, de elérhető és megtekinthető a polgármesteri Facebook-oldalon. A videóban Karácsony Gergely budapesti főpolgármester és Márki-Zay Péter, az ellenzék miniszterelnökjelöltje egyrészt szolidaritásáról biztosítja Szücsné Posztovics Ilonát, bírálják a tatabányai közgyűlés korábbi döntését, másrészt az országos politikáról beszélnek, többek között az április 3-i országgyűlési választásokra vezetik ki mondanivalójukat. 

Szücsné Posztovics Ilona visszautasította a vádakat

Szücsné Posztovics Ilona visszautasította, hogy közpénzen finanszírozott volna bármilyen hirdetést, de azt nem cáfolta, hogy az oldalán jelentek meg olyan hirdetések és tartalmak, amelyeket Boda Bánk László felvetett. Ennek némileg ellentmond – ahogyan azt több képviselő is jelezte –, hogy a hirdetés finanszírozójáról elérhető adatok egyértelműen a tatabányai városházára utalnak vissza, e-mail-címként a sajtóval való kapcsolattartásra használt [email protected] e-mail-cím van megadva, webhelyként pedig a város hivatalos honlapja, címként pedig a városháza székhelye. A finanszírozó megnevezése azonban valóban nem a hivatal vagy az önkormányzat, hanem maga Szücsné Posztovics Ilona. 

A közgyűlés végül a vita lezárásaként 11 igen, 4 nem és 1 tartózkodó szavazattal módosította korábbi döntését, a 2022-es végleges költségvetés elfogadásáig havonta egymillió forintot biztosítva kommunikációs kiadásokra, lakossági tájékoztatásra. 

Szóba került a helyi tévé ügye is - Szücsné Posztovics Ilona szerint nem lehet az önkormányzatot járványhelyzetben úgy működtetni, hogy nem biztosítanak, vagy éppen havonta mindössze egymillió forintot biztosítanak kommunikációs kiadásokra. Szerinte ez a korlátozás nem a polgármester, hanem a lakosság ellen történik. Schmidt Csaba, a Fidesz-KDNP frakcióvezetője viszont úgy látja, hogy a tatabányai kábeltévével a közgyűlés döntése ellenére éppen Szücsné mondta fel a szerződést a járványhelyzet kitörésekor, ezzel korlátozva a lakossági tájékoztatást. Felidézte, a közgyűlés átmeneti gazdálkodásáról szóló korábbi döntésekor nem kaptak módosító javaslatot arra vonatkozóan, hogyan lehetett volna a büdzsé elfogadásáig biztosítani a lakosság tájékoztatásának zavartalan működését, hiszen a közgyűlésnek nem volt célja a rendeletalkotáskor a tájékoztatás megszüntetése. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában