Engedett a Covid, de még nem lélegezhetünk fel Komárom-Esztergomban sem

A csütörtöki adatokhoz képest valamelyest bíztatóbb esetszámokat közöltek pénteken a koronavírussal kapcsolatban.

Kemma.hu

Fotó: Shutterstock

Ahogy arról beszámoltunk, január 28-ára 17 ezer 869 új fertőzöttel emelkedett a Covid-érintettek száma, és elhunyt 78 beteg. Az oltottak száma 6 millió 351 ezerre nőtt. A vakcinát választók közül 6 millió 89 ezer 784-en a második, 3 millió 594 ezer 529-en pedig már a megerősítő harmadik oltását is felvették. Az új fertőzöttekkel a járvány kezdete óta összesen 1 millió 508 358 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Az elhunytak száma 41 ezer 229-re emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 1 millió 241 ezer 328-an vannak, az aktív fertőzöttek száma pedig 225 ezer 801.

Komárom-Esztergom megyében január 27-én 678 új fertőzöttet azonosítottak, így a járvány kitörése óta vezetett adatok szerint az eddigi fertőzöttek száma 47623-ra emelkedett. Egy nappal korábban ennél jóval magasabb, a pandémia eddigi legmagasabb új esetszámát regisztrálták szűkebb hazánkban. 

A kormányzati tájékoztató portál emlékeztetett rá, hogy az átoltottság további növelése és a járvány újabb hullámai elleni védekezés érdekében február 15-től oltási igazolvánnyá alakul a védettségi igazolvány. Az erről szóló kormányrendelet csütörtök este megjelent a Magyar Közlönyben. Csak azoknak lesz érvényes az igazolványuk, akik oltottak. Oltatlan személy akkor sem lesz jogosult az oltási igazolványra, ha egyébként fertőzött volt. Az esetleg jelenleg meglévő, fertőzésen átesettségre kiadott védettségi igazolványa elveszíti érvényességét. Az igazolvány a második oltást követően hat hónapig lesz érvényes, ezután az érvényesség – főszabály szerint – csak a megerősítő harmadik oltás után lesz meghosszabbítva. Ha valaki két oltást követően lesz fertőzött, akkor a fertőzés igazolásától számított 6 hónapig lesz érvényes az igazolványa. A megerősítő harmadik oltás felvétele után az igazolvány korlátlan ideig lesz érvényes. A jelenlegi védettségi igazolványok cseréjére nincs szükség, a QR-kód alapján lehet majd ellenőrizni az okmány érvényességét.

A január 28-i helyzetet bemutató fertőzöttségi térkép 
Forrás: koronavirus.gov.hu

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában