Malackodás

2022.01.30. 21:00

Az orjaleves és a sült kolbász is kelendő volt az annavölgyi disznótoron

A hétvégén immár hetedik alkalommal rendezte meg a községi önkormányzat, illetve a JELZEK Közösségfejlesztő Egyesület a település főterén az Annavölgyi Falusi Disznótort, melyen a házigazdák mellett négy környékbeli csapat készített ínyencségeket.

W. P.

Forrás: 24 Óra

Fotós: Walczer Patrik

Forrás: 24 Óra

Fotós: Walczer Patrik

A vendéglátók, valamint a csolnoki, kesztölci és tokodi delegációk, továbbá a dorogi Eötvös-iskola alakulatának sátrainál többek között orjalevest, toroskáposztát, kolbászt, pecsenyét is kóstolhattunk. Mindenhol voltak különlegességek, a csolnoki sátornál például savanyú májjal is fogadták a vendégeket. Az annavölgyi polgármester elmondása szerint a rendezvény hagyományőrző jelleggel is bír, hiszen bárki átélheti a közösségépítő disznóvágás élményét. A disznótoron egyébként saját településeik delegációinak tagjaként részt vett Bánhidi László tokodi, és Kolonics Péterné csolnoki polgármester is. 

A gasztronómia mellett a nap a programokról is szólt. Sokan felültek és kipróbálták a kosárhintát, illetve a sárisápi önkéntes tűzoltók emelőkosarát. Erős András hobbikovács megmutatta, hogyan készíti a különleges késeit, a nagysápi Cséphadaró Hagyományőrző Egyesület tagjai, vagyis a betyárok látványos bemutatója is rendkívül népszerű volt. A továbbiakban két tánccal léptek fel az annavölgyi könyvtárba járó lányokból álló MenőMolyok is, de a Hagyományőrző Kelevézek együttes, azaz Pechnig Rezső és Pechnig Rezsőné, illetve Bihari Gellért humorista is tovább fokozta a hangulatot. A rendezvény fénypontja a tombolasorsolás volt, a nyertes fődíjként egy élő kismalacot vihetett haza.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában