Cselgáncs

2022.01.16. 11:30

A tatai dzsúdósok éve volt 2021: öt bajnokit zsebeltek be

Eredményes évet zárt tavaly a Tatai Atlétikai Club dzsúdószakosztálya, hiszen a Staudt Béla és Szeles Viktor által edzett csapat öt magyar bajnoki aranyérmet és számos pontszerző helyet szerzett az országos bajnokságokon. Az óév történéseiről Szeles Viktor szakosztályvezető-edzővel beszélgettünk.

Kun Attila

A Kovács ikrek (balra Bence, jobbra Attila) is sikeres esztendőn vannak túl Staudt Béla edző (középen) munkájának is köszönhetően

Forrás: beküldött

– Az öt magyar bajnoki aranyérem önmagáért beszél. A szakosztály vezetése is elégedett a 2021-es eredményekkel? 

– A munkánkat több szempont alapján lehet vizsgálni. Ennek egyik részét a versenyeken mutatott eredmények képezik, amelyek alapján nem lehetünk elégedetlenek, ugyanakkor még szebb is lehetett volna az évünk. A korosztályos magyar bajnokságokon öt arany-, két ezüst- és hat bronzérmet szereztünk, emellett volt öt ötödik és négy hetedik helyünk is. Összesen 213 bajnoki pontot szereztünk, amely jóval túlszárnyalja a 2020-as eredményünket, amikor 150 ponttal zártunk. Ezzel a 36. helyre kerültünk az országos rangsorban. Öröm számunkra, hogy a Komárom-Esztergom megyei klubok közül mi nyertük a legtöbb aranyérmet az országos bajnokságokon. 

– Említette, hogy szebb is lehetett volna az elmúlt év. Volt ami nem a terveknek megfelelően alakult? 

– Több olyan sportolónk volt, akik indulhattak volna nemzetközi versenyen, de a járványhelyzet miatt sajnos erre nem volt módunk. A kétszeres bajnok Török Eszter idén is esélyesként indult volna saját korosztályában, de sajnos lebetegedett, így nem tudott elindulni a magyar bajnokságon. Kovács Attila és Bence a felnőtt országos bajnokságot hagyta ki betegség miatt. Több olyan sportolónk is volt, aki közel járt az éremszerzéshez, de végül nem sikerült medáliát nyernie. 

– Kik azok a versenyzők, akik idén a legjobban teljesítettek? 

– A 2021-es év elsősorban Pápai Stelláról szólt, aki a saját korosztálya mellett az idősebbeknél is országos bajnok lett. Minden adott hozzá, hogy nagy sikereket érjen el a sportágban. Bár még csak most lép a serdülő korosztályba, de már bekerült a korosztályos válogatottba. A fiúk között a Kovács ikrek voltak a legeredményesebbek, Bence második lett a junior B korcsoportban, Attila ugyanitt a dobogó harmadik fokára állhatott. A két fiú idősebb korcsoportokban is pontszerző helyen végzett. 

Pápai Stella: két bajnoki cím és válogatottkeret-tagságForrás: beküldött

 

– Mi kell ahhoz, hogy az új évben tovább fejlődjenek? 

– Számunkra létkérdés az új terem megépítése. Négy éve ezen dolgozunk, de sokszor falakba ütközünk. Az a pénz, amit korábban összeszedtünk a projektre, mára sajnos sokkal kevesebbet ér. Azt azért kiemelném, hogy a TAC elnöksége Madar Gábor elnökkel az élen nagyon sokat dolgozik azon, hogy megtaláljuk a megoldást. Ugyanakkor gyorsan kell lépnünk, mert a 65 fős taglétszámhoz nagyon kevés az a 75 négyzetméter, amelyen dolgozunk, elértük a lehetőségeink határát. 

A tatai dicsőségtábla 2021-ből A Tatai AC dzsúdószakosztályának magyar bajnoki érmesei és helyezettjei az országos bajnokságokon 2021-ben: Diák A kategóriás Magyar Bajnokság: 1. Pápai Stella Serdülő Magyar Bajnokság: 1. Pápai Stella Felnőtt II. osztályú Magyar Bajnokság: 1. Kovács Attila és Scheib Ákos Felnőtt III. osztályú Magyar Bajnokság: 1. Bojtor Zsófia Junior B kategóriás Magyar Bajnokság: 2. Kovács Bence Masters Magyar Bajnokság: 2. Tamtam Lajos Junior B kategóriás Magyar Bajnokság: 3. Kovács Attila Serdülő B kategóriás Magyar Bajnokság: 3. Török Péter Serdülő Magyar Bajnokság: 3. Tölgyesi Réka Felnőtt III. osztályú Magyar Bajnokság: 3. Hufnágel Balázs és Török Gábor Gergely; Felnőtt II. osztályú Magyar Bajnokság: 3. Bojtor Zsófia Ifjúsági B kategóriás Magyar Bajnokság: 5. Török Eszter és Kádár Adrián; Felnőtt III. osztályú magyar bajnokság: 5. Oláh Adrienn Serdülő Magyar Bajnokság: 5. Tamtam Gréta U23-as Magyar Bajnokság: 5. Kovács Bence Diák C kategóriás Magyar Bajnokság: 7. Strausz Márton Ifjúsági kategóriás Magyar Bajnokság: 7. Török Eszter Felnőtt II. osztályú Magyar Bajnokság: 7. Oláh Adrienn Junior Magyar Bajnokság: 7. Kovács Bence Edzők: Staudt Béla és Szeles Viktor. 

– Mit várhatunk 2022-től? 

– Pápai Stella és Török Eszter bekerült a serdülőválogatottba, ez mindenképpen nagy lehetőség számukra. A Kovács testvérek is ott vannak a tűz közelében, csak rajtuk múlik, hogy miként élnek a lehetőségeikkel. A tavalyi utolsó edzésen megbeszéltük a gyerekekkel, hogy mindenki ír egy motivációs levelet, amelyben szerepel, hogy ki milyen eredményeket szeretne elérni, ehhez mit vállal, milyen súlycsoportban akar indulni. Ez azért fontos, mert hiába akar valaki magyar bajnok lenni, ha csak heti három edzésre jön, nem vállalja a szombati tréningeket vagy azt, hogy keddenként Budapestre kell utaznunk válogatottkeret-edzésre. 

És azt sem szabad elfelejteni, hogy az első az iskola, a sport csak ezután következik. A célok különbözőek, ehhez kell igazítanunk az edzéseket is. Staudt Béla kollégámmal a gyerekek mögött állunk, a lehetőségeinkhez képest mindent megteszünk a fejlődésükért, az egyesület vezetése is mindent elkövet azért, hogy nyugodtan dolgozhassunk. A többi már csak a sportolókon múlik. 

 

Címkék#cselgáncs

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában