Különleges licitek

2022.01.25. 20:01

10 nap egészséget kapott Lilla: a tatabányai kislányért megmozdult a CsodaCsoport

Létezik egy online csoport, amelyben sérült kisgyermekek fejlődését licitálók népes közössége támogatja. Egy ilyen sérült kislány a tatabányai Kurcsik Lilla is, akinek élettörténetét édesanyja, Fercsák Mónika mesélte el. A számos licitáló közül pedig Kreidl Zsuzsanna elevenítette fel egy flamingó sztoriját.

Raffael Veronika

A kis Lilláért sokan megmozdultak. Az anyuka minden segítségért hálás

Forrás: Beküldött

Lilla születésekor szülei azt hitték, hogy egészséges babát vittek haza. Nyolc nap után azonban az újszülött elkezdett furcsán mozogni, két nappal később pedig epilepsziával diagnosztizálták. Nem sokkal később kiderült, hogy a kisbaba generalizált hipotóniában is szenved, amely azt jelenti, hogy a baba izomzata, kötőszövetei és ínszalagjai lazák, a most három éves kislány álló helyzetben azóta sem képes megtartani magát. Betegségeinek köszönhetően SNI státuszú, ami annyit jelent, hogy értelmileg és mozgásában, valamint látásában is sérült. Édesanyja elmondta: a fejlődésben megkésett kicsi lány születése óta rengeteg kezelést kapott. 

Lillának nem múltak, egyre gyakoribbá váltak az epilepszia miatti rohamai, emellett mozgásának fejlesztése érdekében folyamatosan foglalkozásokra járunk. Gyógytornára, látásfejlesztésre és egyéb gyógyászati terápiára is szüksége van. Jelenleg ülni, négykézlábra állni tanul. 

A folyamatos fejlesztések anyagilag rendkívül nagy kiadást jelentenek, évente akár több millió forintot. Az évek során kerestük a lehetőségeket, hogy Lilla ügyesebben tudjon mozogni, itt helyben találtunk is egy fejlesztőházat, ahová rendszeresen járunk. 2020 decemberében elindítottak számunkra egy adománygyűjtést, ismerősöktől ismerősökig ment a kislányom híre, a támogatóknak köszönhetően Lilla tavalyi kezeléseit nagyrészt ebből az összegből tudtuk fedezni. Ezen sikereken felbuzdulva találtam rá a CsodaCsoport Alapítványra, akik beteg kisgyerekek megsegítése céljából nyújtanak felületet licittárgyak felajánlására, melyből kisebb-nagyobb összegek révén teljesülhet egyes fejlesztések fedezése – emlékezett vissza az édesanya. 

Szép számmal érkeztek a felajánlások Lillának

Az online felületen a legkülönfélébb tárgyak érkeztek Lilla komplex fejlesztése érdekében, a kicsi lány híre az országhatáron túl szárnyalt. Az akció nem várt sikerrel zárult. 

Lilla csecsemőkora óta fejlesztéseken vesz részt, de a CsodaCsoport Alapítvánnyal közös akcióval is egy újabb esélyt kapott 

Forrás: Fercsák Mónika / Beküldött

– Általában egyszerre két gyermek kaphat segítséget a csoporttól, a támogatók megválaszthatják, hogy a felajánlott licittárgyakért kapott összeget kinek a számlájára küldik. A mi célunk 1,5 millió forint összegyűjtése volt. Büszkén mondhatom: kevesebb, mint két hét alatt sikerült összegyűjteni a pénzt. Számos felajánlás érkezett, magánszemélyek tárgyait, szolgáltatásait értékesítették a megsegítésünk érdekében, de vannak rokonaim Ausztráliában és Kaliforniában is, tőlük például itthon nem megszerezhető licittárgyakat kaptunk. 

A húgom ausztrál tűzoltókról készült naptárakat ajánlott fel, így tettek az amerikai rokonok is, akik szintén félmeztelenre vetkőzött hivatásos lánglovagok képeivel gazdagított naptárral buzdították a támogatókat. Emellett egyesek egyszer olvasott könyveket, karkötőket, nyakláncokat is pénzre cseréltek.

A kezdeményezésen belül egy eredeti nulla eurós is elkelt, amin Bud Spencer és Terence Hill képmása volt látható. Részösszeg-felajánlások is érkeztek, amelyeket egyéni vállalkozók, így festők, ruhaboltosok és egyéb szolgáltatást is értékesítettek. Valaki még egy palacsintasütést is felajánlott – mesélte Fercsák Mónika, aki az akció minden egyes napján meghatódva szemlélte az eseményeket. 

Az anyuka mindenkinek nagyon hálás

– Azt láttam, az emberek szívesen adakoztak ilyen módon, hiszen tudták: jó helyre megy a pénz, ráadásul így cserébe egy jelképes tárggyal, vagy szolgáltatással is gazdagabbak lettek. Minden nap hálásan gondolok ezekre az emberekre, roppant jó érzés volt látni, hogy ennyien állnak mellettünk. Ez hatalmas tanúbizonyság arról, hogy fizikai távolságot és ismertséget áthidalva segítenek egymáson az emberek. Nekik ez apróság, a sok-sok kicsi azonban nagyon sokra ment. A beérkezett támogatásokból a solymári Borsóház rehabilitációs intézetében tudjuk Lillát fejleszteni. Öt-hat hetente egy egész héten át intenzíven foglalkoznak majd a kislányommal az úgynevezett löketterápia módszereivel, ahol napi három órában gyógytornára és egyéb foglalkozásokra járunk majd vele – vetítette előre izgatottan. 

Egy flamingót is licitre bocsátottak - A tatabányai Kreidl Zsuzsanna szintén egy kreatív módját választotta a segítségnyújtásnak: egy horgolt egzotikus madarat ajánlott fel licittárgyként. – Lillára egy kolléganőm hívta fel a figyelmemet, ami után gondolkodás nélkül felajánlottam az általam készített horgolt óriás flamingót, hogy ezzel támogassuk a kislány terápiáját. Körülbelül 6 éve kezdtem el horgolni figurákat, a technikát internetes videókból tanultam meg. A horgolás ma már mindennapos tevékenység. A licitet 5 ezer forinttal kezdtük és rohamosan nőtt a felajánlott összeg. A 13 licit segítségével 50 ezer forintért kelt el a flamingó, mellyel támogattuk a kis Lillát. A felajánlott összeget közvetlenül a Lilla nevére létrehozott számlaszámra utalta el a nyertes. Az átutalásról szóló bizonylatot juttatta el részemre, mely alapján kézhez is kapta a flamingót. Nagyon nagy öröm ez számomra, hogy sokan támogatják, támogatták a kezdeményezésünket, nyújtanak segítő kezet, mikor is szükség van rá. A horgolt figurákkal már másoknak is segítettem: egyebek mellett 2019-ben Nyúl Úrfival gyűjtöttünk 126 ezer forintot az SMA beteg kisfiú, Levi lépteiért. A célom, hogy segítsek, ha megtehetem. Részemről ez természetes, sőt, azt gondolom, hogy kötelességünk is, hogy segítő kezet nyújtsunk azok részére, akiknek a legnagyobb szükségük van rá – mesélte el. 

Az édesanya elmondta: egykor tanácstalannak, kétségbeesettnek érezték magukat, mára azonban tudják: van remény, nincsenek egyedül. 

– A kislányom állapota változó, betegségeinek diagnosztikája képlékeny, számos behatástól függ az állapotának alakulása. Nehéz, hiszen a Lillához hasonló korú és állapotú gyerekek tünetei is teljesen eltérhetnek egymástól. Nincs két egyforma eset, reagálhatnak teljesen máshogy egyes gyógyszerekre, terápiákra. Senki sem tudja nekünk megmondani, pontosan mire számíthatunk, de mindenképpen szüksége van az intenzív foglalkozásokra. Mindegy mekkora fejlődést produkál egyes terápiák hatására: a legkisebb előrelépés is megér minden igyekezetet – mondta Mónika.

Kreidl Zsuzsanna a hatalmas fl amingót ajánlotta fel Lilla gyógyulását segítendő

Forrás: Beküldött

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában