2021.12.04. 21:45
Lassan elkészülnek a Tatai Német Nemzetiségi Múzeum főépületének felújításával
A Tatai Német Nemzetiségi Múzeum egyre szebb lesz. A külső munkák első üteme is hamarosan befejeződik, a főépület és kerítés festésével zárul a munka.

Forrás: Tata Város/Facebook
Fotó: Domokos Attila
Végéhez közeledik a Tatai Német Nemzetiségi Múzeum épületének külső felújítása, aminek a munkálatait augusztusban kezdték meg – tudtuk meg a város Facebook oldaláról.
A külső munkák egy szélesebb körű megújulás részét képezik, hiszen már 2019-ben befejeződött a Malom-patak mederrekonstrukciójának második üteme, így már egészen a Német Nemzetiségi Múzeumig megújult a Malom-árok, mindezt kormányzati támogatással hozták létre. 2020 őszére egy hangulatos zöld területtel gazdagodott a múzeum az egykori Nepomucenus-malom gazdasági udvarának területén, időközben átadták azt a gyaloghidat, mely az intézmény udvarának két részét köti össze, valamint megújult a raktárépület is. Ebben az évben a főépület volt a soros, melynek első ütemére az Egyházi, Nemzetiségi és Civil Kapcsolatokért Felelős Államtitkárságon keresztül 25 millió forintos kormánytámogatásból illetve saját forrásból volt keret – olvasható a közleményből.
A felújítás során eddig az épület falvarrásokat majd teljesen új vakolatot kapott, új eresz készült, megszépült a szoborfülke, amely az eredeti barokk pompájában fog megjelenni a festést követően. Megújult a kémény és az ablakok is. Az első ütem a főépület és a kerítés festésével fejeződik majd be.