„Kisfekete” nagy élete: Joli néni majd' 40 évig volt a tatabányai színház mindenese

– Kér egy kis linzit? Csillagom, csak érjünk fel – mosolyog Joli néni, aki 92 éves kora ellenére a lépcsőház bejáratánál fogadott. Méghozzá tárt karokkal. Komótosan ballagunk. Emeletről emeletre. Lassan a lakáshoz érünk, ami neki hatvan éve a biztonságot nyújtó otthon.

Miközben elhelyezkedik az előszoba karosszékében, mesélni kezd. Aztán jön egy nagy sóhaj és a felismerés: 

Mindig is színésznő szerettem volna lenni. Azt hiszem, erről már lemaradtam. 

Fekete Jolán, azaz Joli néni, amit csak lehetett, elvállalt. Szerette a munkát. Ráadásul a kereset jól jött a családnak.

– Azt mondják, a munka nemesít. Engem éltet – vonja meg a vállát a szépkorú, aki nagyon korán kezdte a munkát. Alig múlt hétéves, második osztályos. Történetében itt ugrik egyet az időben.

– Húszasával hordták stoppoltatni a zoknikat. Később voltam kottahajtogató, szoprán kórustag, vöröskeresztes segédmunkás és cserkész is. Szenet is lapátoltam, nem egyszer ötven mázsát hordtam talicskán. Sokan csak úgy ismertek, a „Kisfekete” – emlékszik vissza. Csupán a szerénysége nem mondatja vele, de ő volt a nagybetűs dolgozó a tatabányai színházban. 

– Jegyszedőnek vettek fel, viszont elég gyorsan ment minden. A hozzáállásom és a szorgalmam sokat segített, mindig oda „pakoltak” ahol éppen hiány volt. Beálltam a pénztárba, besegítettem, ha takarítani kellett. Fogadásoknál terítettem, felszolgáltam. Ruhatáros is voltam. Olyan dolgozó, aki háromszáz kabátot beszedett, míg más csak százat. Majdnem negyven évet dolgoztam a színháznál, amíg el nem értem a nyugdíjas kort – mondja Joli néni. 

Aztán azt is hozzáteszi, mennyire szerette a színházi miliőt, ahol nem volt státuszbéli különbség. A csapat teljes értékű tagjának érezhette magát, ahol mindenki tudta, ki a „Kisfekete”. 

– Mindenki azt hiszi, hogy a jegyszedő eltépi a jegyet, és akkor mehet a mozi. Arra viszont nem gondolnak, kinek a felelőssége, ha baj van. Mondjuk, ha a rendőr, a tűzoltó, vagy a doktor nem érkezik meg időben – emlékszik vissza. Elárulja: három telefonos kapcsolata is megmaradt abból az időből. Gyakran hívják egymást, jókat csevegnek, kivel mi történt. A Kis Terike a mai napig nagyon kedves a szívének. Csakúgy, mint Bessenyei Ferenc emléke, a nagyszerű színészé, aki egykoron a ruhatáros pultra hasalva úgy köszöntötte őt előadások előtt:

Gyere ide, megzabállak!

Talán nem túlzás azt állítani, Joli néni személyisége mit sem változott ennyi év alatt. Kicsit ráncosabb lett a keze, elvékonyodott a hangja, de még ma is mindenki ismeri. És még ma is ugyanolyan lelkesedéssel tud beszélni a munkájáról, mintha tegnap történt volna minden.

Bár elteltek évek, évtizedek, valamin mégsem fog az idő vasfoga. Emlékszik ő is, de rá is emlékeznek sokan. Pláne azon a környéken, ahol él. Megállítják, kedves szavakkal illetik, sőt az is gyakori, hogy segítenek neki cipekedni bevásárlás után.

Azt hiszem, Joli néni története úgy lesz igazán kerek, ha lehull a lepel a linziről is. Kiderül: linzerkarikát jelent. És interjú ide vagy oda, készült. Úgy gondolja, az újságíró is vendég, a vendégnek pedig kijár a figyelem. Ezért a szívélyes fogadtatás, és ezért a harapnivaló. Nincs mese, Joli néni akkor érzi jól magát, ha adhat. A munka és a család után ez jelenti neki az életet. 

A kedvünkért kilencvenen túl is szívesen dalra fakadt

Fekete Jolán tisztességes, jó nevelést kapott. A „Kisfekete” megszólítás édesapja után illette, aki a Gőzfürdőben dolgozott. Kezdetben kabinos volt, édesanyja pedig háztartásbeli. Atyja halála után férjhez adták egy jó kiállású katonatiszthez. Akkor volt 17 éves. Születtek gyermekei, mára 11 unokával büszkélkedhet. Joli néni máig nagyon szereti a muzsikaszót. A kedvünkért dalra is fakadt úgy, ahogyan hajdanán tanítóit üdvözölte:

Hétfő, kedd, szerda, csütörtök, péntek, szombat vasárnap, jó dolgunk van, mint erdőn a madárnak!

Többek között Umatum Jánost és Sopán Györgyöt, akikre „a kis Fekete” a mai napig szívesen emlékszik vissza. Az idős asszony nemcsak a muzsikaszót kedveli, de szeret énekelni is. Római katolikusként gyakran járt litániákra. Később a Bányász Kórusban kapott helyet a szopránok között, de férjével együtt szívesen látogattak el a próbákra. Egy napon Joli néni özvegy lett. A megpróbáltatások ellenére szépen él, minden másnap bevásárolni jár. Gyakran állítják meg az utcán, mert őt és történetét egyszerűen csak szeretni lehet.