Kiállítás

2021.12.13. 12:30

Karácsonyi hangulattal és képekkel gazdagodhatunk az esztergomi Rondellában

Értékteremtő céllal jött létre jó pár éve az a kezdeményezés Esztergomban, melynek lényege, hogy az adventi programokhoz illeszkedve a helyi, régiós képzőművészek közös kiállításon mutassák be alkotásaikat. A Művészet Esztergomért nevű esemény, melyet az Eurohíd Alapítvány szervez, ezúttal az esztergomi vár lovagtermében kapott helyet, ahol a minapi megnyitón az alapítvány működéséről, terveiről is hallhatott beszámolót a közönség.

Pöltl Zoltán

Festmények, grafikák, kollázsok és fotográfiák tucatjai tekinthetők meg

Forrás: 24 Óra

Fotó: Pöltl Zoltán

A december 22-éig látogatható kiállítás megnyitója kapcsán a szervező Eurohíd Alapítvány nevében dr. Péter Csaba, az Eurohíd Alapítvány egyik alapítója beszélt a Művészet Esztergomért kiállításról, illetve az elmúlt évek és a jövőben várható feladatok soráról. A méltatásban magáról az adventi kiállításról egyebek mellett elhangzott: 

„A Művészet Esztergomért Adventi Kiállítás, ahogy minden egyéni és csoportos kiállításunk, értékteremtő céllal jött létre és immár kilencedik alkalommal adhat élményt az év legcsendesebb időszakában hozzánk ellátogató művészetkedvelőknek. Nagyon jó lehetőség támogatni a művészeket, egy-egy alkotás megvásárlásával, amely akár egy különleges és egyedi ajándék is lehet. A Rondella Galériában, ahogy most is, úgy mindig is ingyenesek voltak a művészek és a nézők számára is. (…) Kérjük, nézzék meg a tárlatot, hiszen egy kedves bejegyzés is sokat számít a vendégkönyvben. A csoportos kiállításon esztergomi és környékbeli alkotók mutatkoznak be, akik valamilyen módon bekapcsolódtak már az Eurohíd Alapítvány munkájába. Fotók, festmények és grafikák egyaránt megtalálhatók a tárlaton. A kiállítók minden évben változnak, attól függően, hogy mely művészeknek van lehetőségük beadni munkát abban az évben, de az Eurohíd Alapítvány művészeti köre folyamatosan bővül.” 

A tárlat előzménye, hogy főként azok munkái láthatók ezeken az adventi bemutatókon, akik már korábban is kapcsolatban voltak az Eurohíd Alapítvánnyal, és kiállítottak az esztergomi Rondellában. A tematikát tekintve feltétel volt a kiállításon való szereplésnél, hogy az adventhez illő legyen. A radikálisabb, merészebb, szókimondó témamegközelítéseket és -ábrázolásokat itt nem volt lehetőség bemutatni. 

A kiállításon a következő alkotók szerepelnek: Adorján Attila fotográfus, Árvay Zolta festő, Bárány Terézia festő, Benkőné Kovács Márta festő, Csörgey-Turi Mária festő, dr. Zsom Marianna festő, Ézsiás Gyöngyike grafikus, Ghyczy György festő, Haász Ágnes grafikus, Kádár Katalin festő, Kónya Enikő festő, Koppány Attila festő, Kubó Éva festő, Lichner Barbara festő, Lisányi Endre grafikus, Mécses Éva Hilda festő, Ménesi Gabriella festő, Olasz Ágnes fotográfus, Pásztor János festő, Puxler István fotográfus, Rákos Éva festő, Sándor József Attila festő, Szabó Zoltán Sándor festő, Szilágyi-Jéger Teréz festő, Tamás Mária festő, Temesi Attila festő, Tungli Zsuzsanna grafikus, Városi Gabriella festő és Veres Ágota festő. 

Fejlemények az Eurohídnál

Az adventi kiállítás kapcsán a megnyitón az alapítványnál történő változásokról is szó esett. Így elhangzott, hogy mivel az eddigi kiállítóhelyet, a Rondella galériát vissza kell adniuk a Vármúzeumnak, új helyszínt keresnek a további kiállításokhoz. Ugyancsak fejlemény, hogy az Eurohíd Alapítvány 2022-re szóló, jövő évben ismertetett pályázata a Petőfi 200 lesz, melyben a szabadságharcos költő Elpusztuló kert ott a vár alatt című versétől ihletett képzőművészeti, fotós, filmes, irodalmi és zenés alkotásokat várnak majd a jelentkezőktől. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában