Csaltak az oltással

2021.12.19. 08:21

Azok is bűnrészesek - véli olvasónk az Esztergomban hamis védettségit szerzőkről

A napokban bukott le az esztergomi kórház két ápolója, akik 20-40 ezer forintért juttattak embereket oltás nélkül védettségi igazolványhoz. Az eset olvasóinkat is felháborította.

Kemma.hu

Forrás: PoliceHungary/YouTube

Mint arról korábban hírt adtunk, a 36 éves G. A. és a 45 éves F. J. ápolók megalapozott gyanú szerint az esztergomi Vaszary Kolos Kórházban hamis védettségi igazolványhoz juttattak embereket. Az ügyben összesen 22 embert, köztük egy vezető beosztású egészségügyi dolgozót, hallgattak ki gyanúsítottként. 

Úgy tudni, hogy július 28. és november 27. között a férfi és a nő 20-40 ezer forintot fogadott el, hogy a G. A. által beszervezetteknek F. J.  a védőoltásokat valójában ne adja be, így ők a vakcina felvétele nélkül hamis koronavírus elleni védettség igazolásáról szóló dokumentumhoz jussanak.

Az eset nagy felháborodást váltott ki olvasóink körében is. Egyikük úgy kommentálta a hírt, hogy felvetette a „vásárlók” felelősségét is:

Mi a hír azokról, akik fizettek? Azok bűnrészesek.

– írta olvasónk. A két ápolót végül  27 rendbeli vesztegetés, valamint 27 rendbeli közokirat-hamisítás bűntettével gyanúsították meg, és a Tatabányai Járásbíróság elrendelte a letartóztatásukat egy hónapra.

Megalapozott gyanúként az is felmerült, hogy a férfi és a nő kokaint fogyasztott az előtt, hogy őrizetbe vették őket. A rendőrség tájékoztatása szerint a  kutatások alkalmával okiratokat és tárgyi bizonyítási eszközöket foglaltak le.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában