Fakanálmosoly

2021.11.01. 23:32

Kitárultak az ajtók a Nyitott Tájházak Napján

A Nyitott Tájházak Napján három megyei településünk várta érdekes, múltidéző programokkal az érdeklődőket a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program egyik pályázatán együtt elnyert 44,9 millió forintos támogatásnak is köszönhetőn.

F. K.

Az eredményes összefogás szereplője volt a megyei, a táti, a bajóti és a konzorcium vezetőjeként, a nyergesújfalui önkormányzat. A közös célokat egyértelműen jelezte a csapat pályázatának címe: Hagyományokra épülő közösségfejlesztés – Táton, Bajóton és Nyergesújfalun.

Táton az önkormányzat, a Táti Helytörténeti Értékmentő Alapítvány és a városi kultúrház szervezte a nap eseményeit a falumúzeumnak és a helytörténeti gyűjteménynek helyet adó főutcai épületben.

A népi mesterségek sorában sokak számára jelentett újdonságot a mángorlás, a dagasztás, a fonás, a szövés, sőt még az egykori mosás is. Forgott a kosaras körhinta, izgalmas látvány volt a húsz nagyméretű fajátékkal a játszópark. Az állandó kiállítást szakavatott kísérővel lehetett megtekinteni.

Nyergesújfalun a nap nyitányaként, Egy szüreti nap – akkor és most címmel, múltidéző, jelenünkig ívelő kiállítás nyílt meg a Kernstok Galériában.

A délelőtti folytatásban hangos volt az öreg temetővel szemközti, a település szülöttjéről, Nyergesi János festőművészről elnevezett emlékház és tájház előtti placc, az épület udvara és a ház minden szintje a legendás toronyszobáig. Többek közt tánctanítás, mesterségek bemutatója, kézműves foglalkozás is szerepelt a kínálatban. Sokan beszélgettek egymással önfeledten.

Fakanálmosoly

A bajóti Nyitott Tájházak Napján a helyi önkéntes tűzoltók korábbi főutcai épületében kialakított helytörténeti kiállítás sarkig tárt kapuval várta az érdeklődőket. Eközben, a szintén főutcai művelődési házban, egy nagyszerű báb­előadást követően, kézműves foglalkozások sora zajlott. Például ruhaanyagból lehetett tökdíszeket készíteni, sokak fantáziáját megmozgatta a színes gyöngyök fűzése, illetve a különleges mosolyú fakanálbábok életre hívása.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában