Büszkeség

2021.11.05. 20:02

A Nemzet Művésze lett Reviczky Gábor, tatabányai születésű színészóriás

Nemzet Művésze díjjal tüntették ki Revicky Gábort. A Tatabányán felnevelkedett Kossuth-díjas színész november 5-én a Pesti Vigadóban vehette át az elismerést.

MTI

Hat művészt, köztük a Tatabányán született és nevelkedett Reviczky Gábort választották a Nemzet Művészének az idén. A díjátadót november 5-én tartották a Pesti Vigadóban. Az eseményen a tavalyi díjazottak is átvehették a neves elismerést. A 2020-as ünnepséget a járványhelyzet miatt nem tudták megtartani – adta hírül az MTI. A nemzet művészei egy időben legfeljebb 70-en lehetnek, és a díjat minden évben a Magyar Művészeti Akadémia köztestület létrejöttének évfordulóján adják át.

A legrangosabb magyarországi művészeti elismerésnek számító Nemzet Művésze díjat 2021-ben a Nemzet Művésze díj Bizottság Aknay János festőművésznek, András Ferenc filmrendezőnek, Maurer Dóra grafikus-festőművésznek, Reviczky Gábor színművésznek, Sapszon Ferenc karnagynak, zeneszerzőnek és Zádori Mária énekművésznek ítélte oda.

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere a díjátadón hangsúlyozta: a magyar kultúra több gyökérből táplálkozik és ez adja a sokszínűségét, erősségét. Különféle kultúrák hatottak egymásra ezáltal egy olyan új minőség jött létre, egy olyan színfolt, amely máshol nem található.

– Önök ennek a kultúrának a képviselői, akik értékteremtő tevékenységükkel idolokká, példaképpé váltak – méltatta a díjazottakat a miniszter. Vashegyi György, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke emlékeztetett arra, hogy a Nemzet Művésze címet nyolc évvel ezelőtt alapította az akadémia az Országgyűlés kezdeményezésére a magyar művészeti élet kimagasló teljesítményt nyújtó, elismert képviselőinek személyes megbecsülése, méltó életkörülményeinek biztosítása céljából.

Reviczky Gábor színművész – a színházművészet díjkategóriában – a magyar és világirodalom klasszikus színpadi és filmszerepeinek nagy mesterségbeli tudással és mély művészi átéléssel megformált alakításaiért, valamint filmszerepekben nyújtott feledhetetlen és hiteles alakításáért kapta meg a díjat.

Reviczky Gábor Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész mindig színesen beszél tatabányai gyermekkoráról, szeretettel emlékszik vissza az itt töltött évekre. A városba is szívesen látogat vissza, tavaly például a Turul környékén szedett szemetet az esemény fővédnökeként, egy helyi cukrászdában pedig süteményt neveztek el róla. 2012-ben Tatabánya díszpolgárává választották.

Névjegy

Reviczky Gábor 1949-ben Tatabányán született. A középiskolát szülővárosában kezdte el, itt csatlakozott az Éless Béla vezette tatabányai Bányász Ifjúsági Színpadhoz. Az óbudai Árpád Gimnáziumban érettségizett. 1968–69-ben a Nemzeti Színház stúdiójában tanult. 1973-ban végezte el a Színház- és Filmművészeti Főiskolát Kazimir Károly osztályában. Friss diplomásként a kaposvári Csiky Gergely Színháznál helyezkedett el. 1975-ben a debreceni Csokonai Színházhoz szerződött. 1977–78-ban a Miskolci Nemzeti Színház, 1978–79-ben a Kecskeméti Katona József Színház, 1979–1989, illetve 1991 és 2013 között a Vígszínház tagja volt. 1989–1991 között a Nemzeti Színházban szerepelt. 2012-ben kapott Kossuth-díjat. Számos filmben és tévéjátékban szerepelt, sokat foglalkoztatott szinkronszínész. Robert De Niro és Jack Nicholson általában az ő hangján szólal meg, de őt hallhattuk A Gyűrűk Ura Szarumánjaként és A Jedi visszatér Palpatine uralkodójaként is. Negyedik feleségével, Krisztinával Ráckevén élnek. Három lánya, egy fia és négy unokája van.

A neves elismerést egyébként 11 művészeti kategóriában ítélhetik oda. Az elismerést idén Reviczky Gábor mellett a képzőművészek díjkategóriájában Aknay János festőművész több évtizedes kimagasló művészi tevékenysége és művészetszervező tevékenysége elismeréseként, Maurer Dóra grafikus-festőművész pedig alkotói életútja elismeréseként vehette át. A filmművészet kategóriában András Ferenc filmrendező kiemelkedő alkotói életútja elismeréseként lett a nemzet művésze.

A zeneművészet kategóriában két díjazott van idén: Sapszon Ferenc karnagyot, zeneszerzőt a zeneművészet és kórusművészet területén kimagasló, összefogó, felemelő művészi tevékenysége folytatásáért, Zádori Mária énekművészt pedig kiemelkedő művészi teljesítményéért, reneszánsz és barokk zeneművek autentikus előadásáért, valamint a régi magyar muzsika ápolásáért és megismertetéséért ismerték el a Nemzet Művésze címmel.

A díjátadót tavaly a járványhelyzet miatt nem tudták megtartani, így a pénteki eseményen kapták meg az elismerést a tavalyi díjazottak is: Nagy Ervin építőművész, Dárday István filmrendező, Hildebrand István operatőr, Péreli Zsuzsa textilművész, keramikus, restaurátor, Bereményi Géza író, forgatókönyvíró, rendező, Szakonyi Károly író, Farkas Ádám szobrászművész, Földi Péter festőművész, Kovács Miklós kékfestő mester és Ránki Dezső zongoraművész. Az idén áprilisban elhunyt Soproni József zeneszerző díját özvegye vette át.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában