2021.10.22. 06:03
Tata jövőjét meghatározó diákok részesültek idén is Öveges-ösztöndíjban
Az Öveges József Tanulmányi Ösztöndíj olyan tatai állandó lakóhellyel rendelkező, nappali tagozatos, felsőoktatásban alapképzésben, osztatlan mesterképzésben vagy mesterképzésben tanuló hallgatónak adományozható, aki a díj elnyerését megelőző tanév mindkét félévében négyesnél jobb tanulmányi átlagot ért el és még legalább egy tanéve hátra van.
Forrás: Facebook/Tata város
Fotó: Domokos Attila
A tata.hu információi szerint a díjat évente legfeljebb tíz hallgatónak lehet odaítélni. Öt diáknak, akik humán tudományterületen és öt hallgatónak, akik természettudományi-műszaki szakterületen folytatják tanulmányaikat. Az elismerés odaítéléséről a mindenkori oktatási feladatokkal foglalkozó szakbizottság javaslatának figyelembevételével maga a polgármestere dönt. A díj egyébként az odaítélést tanúsító díszoklevélből és egy tanév 10 hónapjára szóló ösztöndíjból áll. Az ösztöndíj havi összege 12 ezer forint.
– Fontos cél számunkra, hogy ilyen módon is segítsük, támogassuk, elismerjük azoknak a fiataloknak a munkáját, akikre esetleg a későbbiekben is számíthat a város, mert visszatérnek hozzánk dolgozni, akár az önkormányzathoz vagy intézményeihez – fogalmazott Rigó Balázs. – A terveink között szerepel egy aktív, élő alumnihálózat (alumni: egy bizonyos nevelési intézményben, középiskolában, főiskolán, egyetemen, korábban tanult vagy végzett hallgatókat jelöl – a szerző) kialakítása, amelynek segítségével folyamatosan kapcsolatban tudunk maradni azokkal, aki korábban már részesültek az Öveges-ösztöndíjban. Az ösztöndíjasaink szakértelmére, tapasztalatára és véleményére tehát számítunk, mint ahogyan ők is számíthatnak a városra. Az ösztöndíj pénzügyi fedezetét 2021-ben az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program A humánszolgáltatások fejlesztése Magyary Zoltán mintajárásában elnevezésű projekt keretén belül biztosítja az önkormányzat.
A humán és ügyrendi bizottság javaslatának figyelembe vételével Tata polgármestere adományozta az Öveges József Tanulmányi Ösztöndíjat a 2021–22-es tanévre.
Az ösztöndíjasok
Berendi Viktória – Miskolci Egyetem, Csölley Martin – Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, Havranszki Levente – Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kar, Hegedűs Péter – Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Illés Anna – Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Musicz Mirjam – Semmelweis Egyetem, Pekár Balázs – Pécsi Tudományegyetem, Tillmann Márk – Széchenyi István Egyetem, Virág Domán – Budapesti Corvinus Egyetem, Zubek Tímea – Pécsi Tudományegyetem Természettudományi és Bölcsészettudományi Kar.