sürgető ügyek

2021.10.13. 16:10

Stratégiai párbeszédet kezdeményez a Fidesz-KDNP Tatabányáért

A tatabányai Fidesz-KDNP-frakció szerint párbeszédre van szükség a tatabányai gazdasági társaságok, a város működése, működtetése érdekében.

Kemma.hu

A tatabányai Fidesz-KDNP-frakció szerint párbeszédre van szükség a tatabányai gazdasági társaságok, a város működése, működtetése érdekében.

Forrás: 24 Óra

Fotó: D. I.

Schmidt Csaba, a Fidesz-KDNP tatabányai frakcióvezetője október 13-án sajtótájékoztatót tartott, melyen arról beszélt, hogy párbeszédet kezdeményeznek, hogy megszüntessék „a vezetési és bizalmi válságot a város gazdasági társaságainál”. Ahogy Facebook-posztjában is fogalmazott, minderre azért is van szükség többek között, mert a közszolgálatot ellátó társaságoknál dolgozó szakemberek a bizonytalan helyzetben elhagyják a cégeket.

Mint megtudtuk, céljuk, hogy Szücsné Posztovics Ilona polgármesterrel, a közelmúltban az ellenzéki összefogás felbomlása után újonnan alakult Összefogás Tatabánya Fejlődéséért nevű frakcióval, Boda Bánk Lászlóval (Mi Hazánk Mozgalom), valamint a független képviselőkkel konzultálva olyan döntést hozzanak, amelyek közös felelősségvállaláson és együttműködésen alapulnak.

– Nem a DK által a városunkba hozott háborúra van szükség, mely a korábbi Összefogás frakciót is szétrobbantotta és szétzilálta a polgármesteri hivatal szakmai működését, hanem a közszolgálatások hatékony működtetésére. A Fidesz-KDNP frakció továbbiakban még aktívabb kíván lenni a város fejlődése érdekében tett javaslatokkal, ezért az októberi közgyűlésre már 4 önálló képviselő indítványt nyújtottunk be – tette hozzá Schmid Csaba, aki szerint azért is kell gyorsan lépni, mert az ipari park fejlesztéséért felelős, városi gazdaságfejlesztő szervezetnek mintegy másfél éve nincs ügyvezetője, és így a cégbíróság felszámoltathatja a céget.

Hozzátette azt is, hogy egy pártnak és frakciónak sincs többsége a közgyűlésben, így konzultációkra van szükség, de stratégiai kérdésekben ilyesmit eddig senki sem kezdeményezett. Szorgalmazzák azt is, hogy a gazdasági társaságok ellenőrző szerveibe, az átláthatóság érdekében, lehetőség szerint minden pártnak biztosítani kell a képviseletet, de ez nem vezethet a költségek növekedéséhez. Arról is szólt, hogy azért is van szükség változásra a cégek vezetésében, mert „jelenleg a választáson elbukott összefogáspárti képviselők vezetik a város legnagyobb cégét, akiknek a tatabányaiak nem szavaztak bizalmat”.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában