koronavírus

2021.10.18. 12:11

Fontos járványügyi infó: kiderült, hogy látogathatjuk a Tatai Vadlúd Sokadalmat

Közeledik a 21. Tatai Vadlúd Sokadalom időpontja, már az első vadludak is megjelentek Tatán. A rendezvény látogatásával kapcsolatban fontos infókat közöltek a szervezők.

kemma.hu

Forrás: Szabó Máté

Már nem kell sokat aludni a 21. Tatai Vadlúd Sokadalomig, amelyet november 27-én rendeznek meg. A rendezvénnyel kapcsolatban a szervezők most fontos járványügyi információkat közöltek honlapjukon.

Mint írják, a koronavírus terjedésének megakadályozására vonatkozó kormánydöntés alapján a rendezvény zárt területét védettséget igazoló – védettségi igazolvánnyal – és személyazonosság igazolására alkalmas hatósági igazolvány bemutatásával lehet majd csak látogatni. Kiemelik, hogy a nem magyar állampolgár vagy a magyarországi lakcímmel nem rendelkező magyar állampolgárnak az esemény zárt területét uniós digitális Covid-igazolvánnyal és a személyazonosságát igazoló irat bemutatásával látogathatja. A 18 évnél fiatalabbak kísérő társaságában, védettségi igazolás nélkül is kilátogathatnak.

Egyébként az első nagy lilikek és tundraludak már október elején megérkeztek Tatára. Akkor 7 és 5 példányt észleltek a Ferencmajori-halastavak területén. Jelenleg még a nyári ludak vannak többségben, de ahogy telnek a napok, úgy veszik majd át a lilikek a vezető szerepet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában