pályázat

2021.10.12. 13:44

A tatabányaiak adtak nevet a Csónakázó-tó új kishídjainak

Januárban hirdette meg a város önkormányzata azt a felhívást, melyben a felújított közpark két találkozási pontjának elnevezését dönthették el a lakosok.

Raffael Veronika

Forrás: 24 Óra

Fotó: Dallos István

A Csónakázó-tóhoz két gyalogos és kerékpáros híd vezet a Köztársaság út, illetve a Jubileum Park felől, ám ahhoz, hogy meg lehessen különböztetni a két helyszínt, a tatabányaiak segítségét kérték. Heten, köztük fiatalok és idősek írta le gondolataikat, egy pályázó több nevet is javasolhatott.

40 ezer éves múlt

A József Attila Városi és Megyei Könyvtár helytörténettel foglalkozó munkatársai a Turul-Szelimről azt írták: a tatabányai értéktárban is szereplő elnevezések. Közismert, hogy számos történelmi monda kötődik hozzájuk. A valóság és a legenda szétválasztása mindenkor fontos, ám a Szelim elnevezésre is több magyarázat van. A 40 ezer éves régészeti múlt és a magyar őstörténet történelmi találkozása együtt jó elképzelés.

A József Attila Városi és Megyei Könyvtár helytörténettel foglalkozó munkatársai ezeket a névpárokat állították sorrendbe, majd a városháza közösségi oldalán és honlapján is szavazni lehetett az első három javaslatra.

A 270 szavazat több mint fele a Turul-Szelim elnevezést választotta, melyet a névpárhoz szorosan kötődő, tősgyökeres tatabányai Sipos Imre elsőként, a 24 éves Lakatos László a fiatalokat képviselve másodikként, ám egyöntetűen javasolt. Pályázati indoklásukból kiderült: Imre még a Turul Emlékmű felújításában is részt vett – darusként, a szobor mozgatásáért felelt.

A nyertes javaslatokat beküldök október 12-én kedden, Szücsné Posztovics llona polgármestertől vehették át az elismerésük jeléül szánt ajándékcsomagot és annak a táblának a párját, ami tavasztól kikerül a hidak mindkét oldalára, elnevezve ezzel egy-egy találkozási pontot. A helyszínek a névadó emlékművek földrajzi elhelyezkedésének megfelelően viselik az elnevezést: a Jubileum Park felől nyúló híd kapta a Szelim, míg a Köztársaság út felé nyúló híd hordozza majd a Turul megnevezést.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában