falunappal ünnepelnek

2021.09.21. 11:22

Nyolcszáz éves lett Bársonyos

Összeállt a falunapi programsorozat – kétnapos rendezvénnyel ünneplik a helyiek a falu alapításának nyolcszázadik évfordulóját.

R. V.

A hivatalos programfüzet szerint a Bársonyos 800 nevet viselő esemény szeptember 24-én pénteken harangszenteléssel kezdődik 15:30-kor, melyet a bársonyosi Öreghegyen tartanak. Ezt követően a Bóbita Óvoda ad műsort, a továbbiakban fellép a Kalapács Akusztik, Lanzerdorfen Tamás, a helyi származású Csikós Szabina, az est fénypontjaként pedig a Groovehouse érkezik a színpadra.

A szombati nap programjait a helyi sportkör rendezi, akik a Magyar Falu Program Falusi Civil Alap révén nyertek támogatást a rendezvényszervezésre. Reggel 9-kor kispályás labdarúgókupával és főzőversennyel indítják a kicsiket és nagyokat is szórakoztató napot. A Bársonyos sportpályán rendezett fociversenyre hatfős csapatok jelentkezését várják, akik szeretik a sportot és megmérettetnék magukat.

A gasztronómiai versenyre egyéni és csapatban érkező szakácsokat is várnak, akik egy szabadon választott étel elkészítésével bizonyítanák tehetségüket. Utóbbi versenyhez a szervezők 2 kilogramm sertéshúst biztosítanak, a többi kelléket a versenyzők hozzák a helyszínre. A vetélkedőkre való jelentkezéseket a szervezők szeptember 20-ig a Bársonyosi Polgármesteri Hivatalban várják ügyfélfogadási időben.

A 25-ei nap hátralevő részében futóverseny rajtol el a művelődési háztól, melyre ott a helyszínen lehet nevezni. A futók a Zrínyi Miklós utca és a Petőfi Sándor utca kereszteződésében érnek célba. A folytatásban 15 órakor mulatós műsorral érkezik Bodányi Károly Carlo, ezután fellép a Betty Love, a Delta együttes és Dj Szatmári és Jucus is. A két napot Dj Miller diszkója zárja.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában