avatás

2021.09.13. 19:45

Multifunkciós sportpályát kapott a nagyigmándi iskola

Átadták az elkészült multifunkciós sportpályát a nagyigmándi Pápay József Általános Iskolában szeptember 13-án. Az épületben nyáron ugyancsak zajlottak felújítások, épül a sportcsarnok is.

K. D.

Forrás: 24 Óra

Fotó: Körtvélyfáy Dina

– A tömegsportnak pedagógiai és egészségügyi szempontból is kiemelkedő szerepe van az életünkben – kezdte beszédét Karsai Bálint intézményvezető. – A sport pozitív tulajdonságai nem csak a testre, a lélekre és a szellemre is hatnak.

Elmondta, épül az új sportcsarnok, a most átadott szabadtéri multifunkciós pálya és futópálya pedig korszerű feltételeket biztosít a tanulóknak.

Vereckei Judit a Tatabányai Tankerületi Központ igazgatója arról beszélt, több mint kétmilliárdos keretből újítják meg az iskolát, a projekt 2017-ben indult. Akkor egy uniós pályázaton nyert a tankerület, amelyet jelentős mértékben kiegészített az állam, de az önkormányzat is részt vállalt a beruházásból, így az összeg szinte megduplázódott. Hozzátette, ez a mai nap mérföldkő, hiszen az iskola épületgépészeti, villamossági fejlesztése is elkészült.

Dr. Takács Ádám, a tankerület szakmai vezetője hangoztatta, jövő tavaszra a sportcsarnok építése is a végéhez ér, a most átadott sportpálya pedig a kor egyik legmodernebb technológiájával készült. Nyáron befejezték a meglévő épületegyüttes felújítását, így másfél hetes késéssel elindulhatott a tanév. A földszinten és az első emeleten is minden teremben kicserélték a burkolatokat, a beltéri nyílászárókat. Úgy fogalmazott, bár van még munka, már látni a végét.

Czunyiné dr. Bertalan Judit országgyűlési képviselő történelmi fejlesztésnek nevezte a nagyigmándi beruházást és méltatta az itt dolgozó pedagógusok munkáját. Az esemény végén az iskola pár diákja futóversennyel avatta fel a pályát.

Kézen fogva kísérték az elsősöket

A sportpálya avatása előtt tartották meg az általános iskola tanévnyitóját. Az elsősöket a nyolcadikosok kísérték át az óvodából az iskola udvarára, majd a legkisebbek be is mutatkoztak a többieknek. A gyerekeket Hajduné Farkas Erika polgármester is köszöntötte. Hangsúlyozta, reméli, hogy az idei tanév nyugodtabb mederben telik és sikerül bepótolni a közösségi élményeket, amelyre a koronavírus alatt nem volt lehetőség. Az esemény végén az egyik kisdiák szólaltatta meg a tanév kezdetét jelző csengőt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában