közösség

2021.08.17. 08:07

Szabolcsi káposztával nyerték a kethelyi főzőversenyt

Szombaton a délelőtti órákban vette kezdetét a község szívében a falunap. Az esemény egy főzőversennyel indult.

Sz. D. K.

A gasztronómia szerelmesei díjmentesen tudtak nevezni a megmérettetésre. Tóth János, a település vendégszerető polgármestere fogadta a helyszínre érkezőket. A megjelent felnőttek automatikusan részt vettek egy tombolasorsoláson, amelynek eredményét a nap végén hirdettek ki. A jelenlévők nagy meglepetésére máris az első kihúzott számnál elvihették a fődíjat, amely egy grillező volt. A főzőversenyen a csapatok egymás mellett készítették a finomabbnál finomabb ételeiket bográcsokban, így a bakonyaljai község utcáit pillanatok alatt átjárta a kecske-, őz- és birkapörkölt jellegzetes illata, ezzel is sokakat odacsalva.

A településvezető elmondta, hogy az első három helyet díjazták, emellett volt egy különdíj is. Akik nem a rotyogó üst tartalmát felügyelték, azok a folytatásban részt vehettek a kapcsolódó színes programokon. A délutáni órákban helyi csoportok előadását tekinthették meg a kilátogatók. Lovas bemutatót is láthattak a környékbeliek. A jó hangulatról többek között MC Hawer és a Tekknő gondoskodott, valamint a Kerékteleki Pótkerék együttes.

A gyerekekre is gondoltak: volt sportverseny, légvárak, s mindenféle finomság, ami szem szájnak ingere. A főzőverseny eredményhirdetésén két helyi lakos, Joli néni és Marika néni léphetett fel a képzeletbeli dobogó legfelső fokára idén mindenkit lenyűgöztek káposztájukkal.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában