2021.07.20. 07:00
Útinapló: Dominikán a stresszt és a napi 8 óra munkát sem ismerik
A Dominikai Köztársaság a Karibi-térség egyik legnépszerűbb nyaralóhelye. Nagy hiba lenne azonban a helyet kizárólag a pálmafás, hófehér homokkal tarkított tengerpartjaival és türkizkék tengervizével azonosítani. A gyarmati városok nyüzsgő sokszínűsége és az ottaniak életigenlő attitűdje rádöbbent, hogy nem szimpla üdülőhely. Sokkal több annál.

Forrás: 24 Óra
Fotó: Wágner Zsanett
A dominikai mentalitás nagyon érdekes. Például vizsgamentes a vezetés. Úgy járnak-kelnek az utakon, hogy senki sem tud szabályosan közlekedni. Akkor mindenki tud – mondhatná az optimista. Ennél jóval árnyaltabb a kép, ha minden egyes percben milliméterek választanak el a másik járműtől. Hogy mi lehet ennek az oka? Az, hogy 40 ezer forint és érvényes személyi igazolvány szükséges a jogosítványhoz, később, a 17. életév betöltése után már igényelhető is az okmány. Nem csoda a folyamatos dudaszó, amihez az európai fülnek nehéz hozzászoknia. Itt az éktelen sípolás inkább helyzetjelzés, mintsem a stresszállapot fokmérője. Talán ez volt a legnagyobb különbség, ami nyaralásunk után eszembe jut Dominikáról.

Történetéről érdemes tudni, hogy a fővárost, Santo Domingot 1498-ban alapította Kolumbusz Kristóf testvére, Bertalan, de a jelenlegi helyén csak 1502-től kezdtek építkezni, miután a korábbi várost egy trópusi vihar elpusztította. Santo Domingóban épült fel a kontinens első katedrálisa, kórháza, vámháza és itt alapították meg Amerika első egyetemét is. 1509-ben az első spanyol gyarmati alkirályság székhelye lett. Itt kalózkodott többek között a híres angol Sir Francis Drake is.

A Karib-térségben több ezer hajó süllyedt el, így aztán millió dolláros iparág épült a kutatásukra. A főváros az ország egyetlen milliós lakosságú nagyvárosa, ipari, kereskedelmi központja, de itt van az ország legnagyobb kikötője is és egyben a déli partvidék gazdasági központja. De nem csak a történelme, hanem az építészete is csodálatos. Érdemes ellátogatni eredeti dominikai falvakba, ahol végtelenül szegényen, de boldogan élnek. Remek lehetőség van dzsungeltúrára menni és a Bounty, illetve Bacardi-reklámok által is népszerűvé vált szigeteken csobbanni egyet a türkizkék tengerben.

Spanyol az anyanyelv, de angolul is beszélnek. Sőt, még a humorukban is hajaznak a britekre. Pár nap kellett, mire rájöttünk, hogy a „spangolnál” a szépen artikulált szavak a nyerők. A tősgyökeres dominikaiak halászattal, gyümölcstermesztéssel foglalkoznak, kalyibákban élnek, amiket évente elvisz a hurrikán. A havi átlagkereset 200–300 dollár körül mozog, ami átszámítva 60–90 ezer forint. Naponta három órát dolgoznak, idejük nagy részét a szabadban töltik. Nincs kerítés, de az üzletek rácsos előterekkel bírnak. Ez náluk a státuszszimbólum. Nem nehéz kitalálni, miért...

A világjárvány egészségügyi kockázatai miatt aggódtunk, többször is tesztelnünk kellett. Dominikán viszont szent a nyugalom, mintha megszűnt volna a Covid. Utunk során sokszor láttuk, hogy trendi egy pohár rummal a kézben malmozni a ház előtt. Imádnak fogadni, szent állatuk a kakas. A baseballmeccsek mindennaposak, náluk ez nemzeti sport. Nem tudni amerikai válogatottról, ahol ne versenyezne legalább egy dominikai születésű sportoló és ne ő lenne a csapat legeredményesebb játékosa. Remek kiugrási lehetőség ez a fiataloknak, eljutni az álmok országába, hiszen milliós nagyságrenddel juthatnak előrébb fizetés terén. Felfogásuk mégis egyszerű és nagyszerű: annál szegényebb valaki, minél több a vesztenivalója.

A női telt idomok egészséges önbizalommal társulnak, a férfiaknak pedig szintén nincs mit takargatniuk. Pedro, a vendéglátós például azonnal hajtogatott nekem szalvétából egy karikagyűrűt. A kedves gesztus láttán meg is dobbanna az ember szíve, ha nem tudná, hogy a motiváció csupán a zöldkártya...