Helyi közélet

2021.07.26. 07:00

Püspöki titkárok találkoztak Esztergomban

A püspökök mellett közvetlenül dolgozó titkárok, asszisztensek, menedzserek részére tartottak négynapos találkozót az elmúlt napokban Esztergomban, melynek – utalva a vendéglátó katolikus főegyházmegye egyik székhelyére – A hegy nevet adták.

P. Z.

Erdő Péter bíboros is köszöntötte a tanácskozást

Forrás: 24 Óra

Fotó: P. Z.

Az ország katolikus, református és evangélikus egyházmegyéiből érkező résztvevők több napon át cseréltek tapasztalatot, hallgattak meg előadásokat, vettek részt játékos tréningeken, hogy még jobban megismerjék egymás felekezeteit.

Erdő Péter bíboros is köszöntötte a tanácskozást
Fotó: P. Z. / 24 Óra

A négy nap során a programok között megtalálható volt számos gasztronómiai esemény, illetve előadás, játékos foglalkozás és természetesen rendszeres liturgikus alkalom, mise is. Az előadásokat stressz- és konfliktuskezelés témában Pál Feri atya, a püspöki titkárok és a lelkészek kapcsolatáról Lovas András, diplomáciáról, egyházi diplomáciáról Prőhle Gergely tartotta, illetve a témákat később szekciókra bontva, illetve kerekasztal-beszélgetéseken vitatták meg a püspöki titkárok, asszisztensek.

A rendezvényen nemcsak a komolyabb, hanem a lazább foglalkozások is helyet kaptak, így például részt vettek városnézésen, társasjátékozáson, sárkányhajózáson.

A találkozó fináléjában, zárásként Erdő Péter bíboros, Balog Zoltán református és Fabiny Tamás evangélikus püspök mondott köszöntőt.

Balog Zoltán arról szólt köszöntőjében, hogy az adminisztráció és a lélek, a hivatal és a karizma közötti feszültség egyidős a kereszténységgel, hiszen már a kereszténység első éveiben érezték az egyház szervezeti formája és a lélek munkája egymásra utaltságának jelentőségét.

Ökumené és hivatástudat

Fabiny Tamás többek között kiemelte, hogy az ökumené akkor válhat fontossá számunkra, ha az egység hiánya már fájó, melynek szép példája a mostani ökumenikus esztergomi egyházi alkalom. Erdő Péter beszédében rámutatott, hogy az egyházmegyei hivatali munka a hit átadása és megélése szempontjából ugyanolyan nélkülözhetetlen, mint a papi hivatásbeli szolgálat.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában