2021.07.10. 07:00
Átadták a nagy összefogással épült Kerektavi Természetházat
Pénteken adták át az Esztergomhoz tartozó Búbánatvölgyben a Kerektavi Természetházat, amely a horgászok mellett a természetjárók igényeit is kiszolgálja. A Vasas Horgászegyesület látogatóközpontjában közösségi tér, étterem, oktatóhelyiségek, öltözők és 24 órás elsősegélynyújtó hely is létesült.

A természetház 190 millió forint támogatásból, illetve a Vasas Horgászegyesület 70 millió forintnyi saját forrásából épült meg
Forrás: 24 Óra
Fotó: W. P.
Zoltai Dániel, a Komárom-Esztergom Megyei Horgászegyesületek Szövetségének (KEMHESZ) elnöke köszöntötte a jelenlévőket, majd átadta a szót Szentkirályi Ádámnak.
Az 1960-ban alapított Vasas Horgászegyesület elnöke többek között arról beszélt, hogy szervezetük a Magyar Természetjáró Szövetséggel, a Pilisi Parkerdővel és a Magyar Turisztikai Ügynökséggel közös konzorciumban építette fel a természetházat, a benne üzemelő étteremnek köszönhetően mindegyik évszakban fogadják a látogatókat. Felidézte, hogy az építkezés 14 hónapig zajlott és a kivitelező cég munkatársai a pandémiás helyzet ellenére is kitartóan dolgoztak. Beszédét követően Zoltai Dánieltől átvett egy automata defibrillátor készüléket, melyet a KEMHESZ adományozott a természetház számára.

Fotó: W. P. / 24 Óra
Dr. Völner Pál, a térség országgyűlési képviselője köszöntőjében többek között kiemelte, hogy példaértékű összefogás eredményeként született meg a búbánatvölgyi látogatóközpont, ahol a természetjárókat és a horgászokat is méltó környezet várja.
Hernádi Ádám polgármester méltatta az idén 61 éves egyesületet, hiszen nem csak egy új, hanem reprezentatív, különleges épület létesült Búbánatvölgyben, mely kellő ízléssel, szépérzékkel készült el. Kijelentette, a jövőben is támogatni fogja a szervezet további elképzeléseit, mert rászolgáltak a bizalomra.

Fotó: W. P. / 24 Óra
Dr. Kancz Csaba, Komárom-Esztergom megyei kormánymegbízott kitért a pandémiás helyzetre, amely alatt mindenki kihívások sokaságával nézett szembe. Emellett örömtelinek nevezte, hogy sokan felfedezték azt is, hogy a mobilokon és a digitális világon kívül a természet is kellő élménnyel szolgálhat. Bízik benne, hogy a nevelési-oktatási tevékenység révén olyan nemzedék nő fel, mely figyel környezetünk értékeire.
Dr. Seregi János, a Magyar Természetjáró Szövetség elnökhelyettese ismertette, hogy a konzorcium a GINOP keretében elnyert mintegy 418 millió forintból 190 milliót fordított a természetházra, a fennmaradó összeget a Pilisi Parkerdő területén különböző egyéb fejlesztéseket finanszíroztak.
Utolsóként Reinitz Gábor, a Pilisi Parkerdő vezérigazgatója mondott beszédet, aki ismertette, hogy a kezelésükben lévő területet évente átlagosan 25 millió kiránduló keresi fel, de ez a szám a pandémia hatására 30 millióra nőtt. Hangsúlyozta: az a cél, hogy megtalálják az ember és a természet közötti egyensúlyt.
Az emléktábla aláírását követően dr. Völner Pál, Hernádi Ádám és dr. Kancz Csaba a KEMHESZ nevében Komárom-Esztergom megye Horgászsportjáért elnökségi kitüntető címmel ismerte el Szentkirályi Ádámot.